Az a jó a decemberi születésnapban, hogy nekem már szilveszterre le van tudva az éves számvetés. 

Hát nézzük.

Volt sok csavargás (de messze nem elég), viszont ami volt az teljes és építő volt. (Egy mondatban három volt, ez meg ..., na fogalmazzuk át.)

Sokat csavarogtam, de nem eleget. Sosem eleget. De az élményektől nagyon sokat kaptam, többnyire jót, szerethetőt.

Nem, nem fogom felsorolni, de talán szemezgethetek belőlük. 

Tekintve, hogy az előző születésnapom után(?) történt, már ide sorolom a tavalyi bécsi adventi kiruccanást is, és NEM Bécs a lényeg.

Tavasszal egy nagyon erős érzelmi töltetű találkozó is megemlítendő, aztán meg hamar le tudtunk menni a vízre, hát azt egyenként kellene felsorolni. Nem fogom.

De a két túrát azt igen, bármilyen kellemetlen vizes is volt a második. Vagy az első? A képekből rájönnék, de mindegy is.

Aztán összejött egy naaagy találkozó is nálunk. Az ott történteket a forgatagos helyzet miatt néha még most rakom össze. Kicsit olyan, mintha egy nagy hullámot kéne átlátni, vízcseppenként.

A sok apró baráti érintést már meg sem említem. Csak emlékezem rájuk. 

Ám. 

Tavaly ilyenkor nem aggódtam Mártiért, hát ezt most nem is tudom melyik évhez soroljam.

És Bé próba elé állított bennünket, de megugortuk és már jó, hogy így történt.

Sok újat tanultam magamról, a családomról, meg a barátságról. Tényleg van abban valami, hogy minél idősebb vagy, annál kevesebbet tudsz. 

Történt egy szakadás is de már nem bánom, bár egy darabig szédelegve néztem ki a fejemből, hogy most mi is van. De néha el kell engedni problémákat, zűrforrásokat. Az nagyképűen hangzik, hogy nem érdemli meg néhány ember, hogy miatta idegeskedj, de ez így van, kész. Segíteni nem tudsz rajta, végtelen türelemmel sem, megérteni nem fog, tán nem is akar (meghallgatni se). 

Forduljunk azok felé, akik igazán fontosak. Ennyi.

44. Ennyi éve boldogítom a világot. Szerintem. A világ meg döntse el, hogy boldogabb e tőlem.