Hali, elindult a mese a fejemben, nem tudom meddig tart, megírom, meglátjuk.
Szemészetre járok bő egy éve, kezelésre, ma is voltam.
____________________________________________________
Ülünk a székeken sorban öten, homlokunkon a jel, kinek csak az egyik, kinek mindkét szeme fölött. Már túlestünk az olvasáson, pupillatágításon, egy felvételen a szemfenékről. Mindenki konzultált az orvosával (az még azért belenézett a szemünkbe). Az injekcióra várunk.
____________________________________________________
Ma már nem kellett maszk, fura anélkül bemenni a klinikára. Még nem is voltam úgy. Visszaköltözött a rendelés az alagsorba, helyes, ott már otthonos volt. Lemegyek, bejelentkezem, a folyosón végig betegek ülnek. Nem ijedek meg, mindig ilyen. Én nem ülök le, pedig volna még hely, megállok, várok, hamar kinéznek jött e valaki. Elveszik a papírt, maradok az ajtó közelében, úgyis szólítanak, igen, már megyek is befelé. Olvasok. Egyik szem oké, lent kezdem, ne raboljuk egymás idejét, haladjunk. A másik már problémás, dioptria nélkül csak azt látom, hogy van ott egy tábla, mintás. Jön a lencse, olvasok. Nem megy, nővér biztat, mozgassam a fejem, hátha. Életem, látom, hogy rosszabb, hiába nyösztetsz, nem lesz jobb. 10 hete voltam, azt gondolta a doki jó lesz, de nem. végül elenged, de buta kisdiáknak érzem magam. Ezt el is mondom neki, miután cseppenti a tágítót.
Kimegyek, toporgok, két perc nem telik el, szólítanak. Üljön oda, tegye az állát, támassza a homlokát, kérem ne mozogjon.
Amúgy kedvesek, tisztelettudóak, figyelmesek. Felvétel kész, na most lesz kint pár perc, mire a dokim szólít. Kimegyek, közvéleménykutatok az ablaknyitásról.
Páran hazafelé mennek már, innentől számítva egy órán belül én is szabadulok.
Doki jön, szólít, üljek be a rendelőjébe, rögtön jön, csak készít egy másik betegről felvételt.
Rövidesen jön, még belevilágít a szemembe, megállapítja amit sejtek, túl sok volt a 10 hét a két kezelés között. Nézi a naptárat, jöhetek 9 hét múlva, de akkor ő még nem lesz, de egy kolléga... Dátum? Hát az nekem nem jó. Oké, akkor megint 10 hét, aztán sűrítjük. Jó.
Még rajzol a homlokomra egy A betűt a rossz szemem fölé, üljek ki a fal túloldalára.
És akkor most várunk. Nővér jön, végigcsepegtet az érzéstelenítővel, várjuk a hatást. Mellettem egy idős bácsi, fura az óriási pupillája, hát nyilván az enyémek is ilyenek. Kábszeres társaság.
Közben, míg várunk, betegek jönnek-mennek, előttünk zajlik az olvasás, jobbra egy gép, balra is, nem unatkozunk. Semmi személyes nem hangzik el, csak név. Kérem, köszönöm, ide üljön Szabó Úr (nem bácsi!), hány csepp volt, ha három, akkor jó.
Egy Bácsi erősködik a nővérrel, hogy a saját szemüvegével jobban menne az olvasás, megígéri neki a nővér, hogy kipróbálják a hivatalos után. "Ne tessék előredőlni! Maradjon a távolság!" Aztán megállapítják, hogy azzal sem jobb.
Jön egy Néni, olvas sokáig, aztán együtt örülnek a nővérrel a Nagy Javulásnak. Jó látni.
Szaporodunk, már nincs több szék, felállok egy néninek, de nem nagyon tudok hová állni, végre jön egy doki, elkezdi a szurikat, fogyunk. Aki megkapta, kiül.
Megint megállapítom, hogy kéne majrévas az ágyra, mert azért fáj, hiába zsibbadok, de gyorsan megvan, még áttörlik az arcom, de nem dőlök be nekik, kint még erősen jódszínű a zsepi, amivel körbetörlöm a szemem.
Már csak a papírt várjuk, most kint szaporodunk fel - kritikus tömeg -, de jön már egy nővér, neveket sorol, papírt ad, szemnyomást már, ma mindenkié "Nagyon szép!", mehetünk.
A kávézóban még megirigylem egy betegtárs napszemüvegét, zárt, mint egy búvárszemüveg, de hát mindegy is, dioptriásban nincs. Felcsattintom a napszemüveget a rendesre, plusz napellenző, így talán nem ég ki az agyam hazáig. Mert a nap száz ágra süt, naná.
Már csak a délutánt kell kibírni, mert tör, szúr, könnyezik... de ma nem, ügyes volt a doki.
Hogy milyen? Hát mint a kaleidoszkóp. Mozgatod a fejed-szemed, néha kialakul a forma. Vagy mintha dupla nejlonzacsi lenne a szemed előtt. A térlátás fura lett, táncolnak a térkövek, vonalak. Bicajozni továbbra is gond nélkül, de az uncsit már nem vállaltam magam mögé. Az utóbbi két hétben balra nagyon kell figyelnem, néha leverek dolgokat. Most jobb lesz megint egy kicsit.
