Cangáztam.
Életveszélyes volt.
Nem tudtam merre induljak, hát balra kanyarodtam. Gólyafészek üres, kirepültek a kicsik is, kettő. A minapi vizesárok helyreállítása nyomán elterített aszfaltréteg közepébe VÁGTAK EGY LYUKAT. Mer ottan van egy pici aknafedél vagymi. Olyan 20 centi átmérőjű. Gratulálok.
Még mindig nem tudtam mit is akarok. Eltekertem a falu végéig, ott dönteni kellett, jobbra kanyarodtam, a híd felé. Fel is mentem, de - én marha - rákanyarodtam a töltésre, amit a vízügyesek, vagy a gátőr széttaposott vagy felszántott vagy tárcsázott, mindenesetre vesekövem helyén nem maradt. Próbáltam nézelődni, de nem volt jó ötlet. Ha megálltam, megleptek a szúnyogok. Ha lassan mentem, akkor is. Ha gyorsan, akkor meg majd leestek a melleim. Nemtom, nagyobb cickókkal megáldott nő hogyan ment volna ott. A hajólejáróig elegem is lett, lementem a faluba inkább.
Aha.
A faluba vezető út egy utca. Jó éles kanyarral a közepén, nagy gyeppel az út mindkét oldalán. Járda is van. Ehhez képest egy család az úton szédelgett. Lassítottam, rájuk csörrentettem, de tojtak rám. Család: apa, anya és kb. 4 gyerkőc. Nem tudom mennyi, mert feszt gomolyogtak. 4-től tán 12 évesig. Az úton. Ide. Oda. A gyerekek. NEM fogtak egyet sem. Mindezt a jó éles kanyar előtt.
Ugyancsak gratulálok.
Azért mentem egy nagy kört a faluban. Nem látom már a vihar nyomait. Viszont van sok virág. Petúnia, muskátli, büdöske. Apropó, büdöske. Most ültettek a bölcsi mellé büdöskéket. Asszem kár vol
