De előbb ki kell menni az udvarba. Nem sok érdekesség van itt.

Keskeny, éppen csak egy kiskapu-nagykapu szélességű tér. A járda és a szomszéd házfalától biztos távolban szőlő, lugasra futtatva. Nem volt egy sikertörténet, vagy a talaj vagy az árnyék miatt. Egy körtefa. Orgona. Gyöngyvirág és tátika. Mire én elég nagy lettem, hogy emlékezzek, nagyanyám már túl beteg volt, hogy több virággal foglalkozzon kint. De azt hiszem korábban sem volt nagy virágkertész. 

A lugasnak támasztva, mindig ugyanott nagyapám biciklije. Fekete öreg Csepel(?), fa kormányvéggel, erős vázzal. Az ülésen egy szétkopott micisapka. Sokat utaztam rajta oviba vagy onnan haza. Sehol egy gyerekülés, csak egy párna a csomagtartóra, tartsd szét a lábad és kapaszkodj. Sosem estem le. 

Az óra ismeretét egy ilyen alkalomnak köszönhetem. Mindenki elment jó korán otthonról, jött nagyapám, összerakott és elfuvarozott az oviba. Hanem egy reggelen idő előtt felébredtem, felvettem a kikészített ruháimat és elmentem egyedül. Szegény nagyapám, ugyan mit érezhetett? De megtalált végül és aznap délután bemutatott a kismutatónak és a nagymutatónak. 

Ott volt még az udvaron a vascső, szőnyegporolási céllal. Ezen a csövön kiválóan lehetett lógni, hintázni, alkalmasint leesni is róla. A kút csövén is, de az tilos játék volt. 

Az udvar a ház vonalában drótkerítéssel lezárva, az okokról később.

És akkor a padlás. 

Az udvarról lehetett felmenni, erős faajtó védte, a TUTO lakat meg bennünket a kísértéstől.

A feljáró átmenet a lépcső és a létra között. 

Mindig puhának éreztem a fokokat, gondolom fenyőből készült. Az élek lekerekítve, nem az idő, hanem a készítője által. Széles, kényelmes fokok, nem túl nagy lépések. Ha felértél semmi dolgod, csak fellépsz a sötétbe. Ha nagyon nem látsz, akkor FELCSAVARHATOD a villanyt. Hiányzik most ez a fajta villanykapcsoló.

Fent sok érdekesség nincs. Egy kis búza, egy kis kukorica, befőttesüvegek lefordítva. Tulajdonképpen üresnek mondható a padlás.

De nem is itt vannak az érdekes dolgok.