Hát igen, van az az állapot, amikor sokkal szorosabban kell fognod a Vadállat pórázát, mert nagyon ki akar jönni. Márpedig ha ő ki akar jönni, az baj.
Egyébként sem a kedvességemről vagyok híres, de a Normális(nak tartott) énem ilyenkor csak áll a sarokban és csóválja a fejét. Számolja a károkat, jegyzi, hogy kitől kell utóbb bocsánatot kérni, de legalábbis némi magyarázatot adni. Az a legjobb, ha egyedül vagyok, magamat bántom.
De ezt nem lehet.
A ilyenkor segíteni szeretne, még jobban figyel rám, én meg inkább elbújnék, mert nehogy már bántsam, hiszen nem tehet róla, ha ilyen hülye vagyok.
Bé kerül. Ő érzi a legjobban mi a megoldás. A lényegre szorítkozik, egyébiránt kerül.
eM ideges lesz tőlem. Összeakadnak a szarvaink, ilyenkor mindig háborúzunk egyet.
Ma bocsánatot kért később, tényleg bunkó volt. Én meg lehettem volna türelmesebb is. Holnap megmondom neki. Ma inkább a nyelvem harapnám le.
Elmenni itthonról nem jó ötlet, de munkanap van, nincs mese, menni kell. Ez sem egyszerű. Hogy ne rugdossam meg a kaput, ne billentsem az udvar túlfelére a macskát, ne vágjam a sárba a kesztyűt.
És egész nap így megy, semmi nem lágyít meg. Még az esti zumbán is elgondolkodom. Aztán elmegyek és az jó, mert tombolhat az őrült.
