Napok óta tanakodok rajta, de nem, nem tudom leírni úgy, ahogy szeretném.
Hétfőn legurultam a vízhez és megint olyannak láttam, amitől könnybe lábadt a lelkem.
Mert szép.
Alkonyat után közvetlenül. Zöld. Csendes. Nyugodt. Lassú. Tiszta. Állandó. Párák a tetején. Béke.
Ültem a bicajon és azt gondoltam: bele kéne menni. Nem pancsolni, fürödni, hanem eggyé válni vele kicsit. Belemerülni szépen lassan és együtt lenni. Csak úgy. Gondolat nélkül.
Verset kell ebből írni valakinek.
