Éjszaka. Mindenki alszik, én még olvasok. Leoltom a lámpát, várom az álmot. Hallom a kutyát: kopognak lent a körmei. Nem tudom mit csinál, toporog. Sokáig. Halk vakkantás. Felkelek, fényt csinálok: áll a lépcső alján, nem tudja sötétben bevenni a kanyart. Feljön, lefekszik az ágy mellé, szusszant, minden rendben, alhatunk.

Reggel hatig. Mert akkor kelni kell, hát világos van, nem látod? - Feküdj le az ég áldjon meg, korán van! - Nem fekszik. Elszundítok. Arra ébredek hogy az alkarom legfinomabb bőréhez nyomja az orrát. Szúr. Aztán hideg. Szuszog. NÉZ.

Mindig későn feküdtünk, nem volt fontos az óra akkor sem, mikor másnapra a horgászok korai indulást terveztek. Nyugodt, kényelmes, megrakottasztalos vacsora, egyik fele még falatozik, másik már bort iszogat, társasjátékozunk, beszélgetünk, van aki EB-t néz a tévébe'. SEMMI nem kötelező, csak egy: ne zavard a másikat. Kutya meg jött-ment, nézelődött, elkért egy-egy falatot, elhevert, szusszantott. Aztán elaludt, mélyen, neki már késő volt és ő egyébként is mindig szabadságon van.

Azért előbb-utóbb mindenki ágynak dőlt. Na, ez lett a gyanús a Kutyának. Előbb felnézett csak, sötétet látott, valami nincs rendben, nincs körülötte SENKI. Ez tűrhetetlen és azonnali megoldást igénylő BAJ. Tudta már, az emberek az emeleten fekszenek le, tán nem is értette miért három szobában, mikor egy rakáson sokkal biztonságosabb. Nem ez volt az egyetlen idegen szokásuk. Néha egyedül hagyták őt, de akkor hamar megbánták, mert a találkozáskor hosszan és hangosan panaszkodott nekik. Ők ezt sikításnak nevezték el, és hosszú simogatásokkal, ölelésekkel próbálták lecsökkenteni a panasznap hosszát. Most nem sikított. A lépcső aljához ment, az meg rossz találmány: négy lábbal nehéz leküzdeni, főleg, ha az alsó négy foka hülyén csavarodik. Toporgott, kereste a helyet, de a fene figyeli meg fényben, hogy milyen is ez, hol kéne menni. Volt már fönn: a Macska szagát érezte, MUSZÁJ volt megkeresni, barátkozni vele, de a hülye Macska félreértelmezte az ő szándékát, pedig úúúúgy, de úúúúgy csóválta a farkát, hogy másnapra izomláz lett a farában. De most nem tudott felmenni. Várt, toporgott, majd jönnek mindjárt, hát BIZTOSAN hiányzik odaföntről, ott a helye mellettük. Nem jöttek. Fönt is sötét volt. Hát jó, akkor felkiabálok.

Fény. Ez jó, de még kevés. Megjelenik a Szemüveges, aki mindig a kellemetlen dolgokat műveli vele, de aztán már jó, mert a türelemért jutalmul masszírozás, hasvakarás, dögönyözés jár. Még több fény keletkezik, szól a Szemüveges: Gyere hát! A Kutya felballag, megfontoltan, megáll a Szemüveges mellett: merre? Bemennek a szobába, ott alszik a Sétáltató, muszáj lenne megszaglászni, szuszogni kicsit az arcába, de a Szemüveges résen van: Gyere onnan, hagyd aludni. Gyere, feküdj le ide.

Hát jó. Elnyúlik az ágy mellett, kicsit fészkelődik, kicsit még nyalogatja a koromfoltot a lábán, egészen addig, míg a Szemüveges szól: Ne nyammogj, aludj.

Szusszant. Minden rendben, ennél közelebb ma éjjel már nem jut a Gazdához, mert ő a macskás szobában alszik, oda meg nem mehet, mert a hülye dög gyomorból morog rá, pedig tudhatná már, hogy Barát, nem Ellenség.

Érdekes az éjszaka. Hallgatózik, ismeretlen hangokat is hoz a sötét. A Madarak ismerősek, olyan otthon is sok van, de ez a mély, ismeretlen hang furcsa. Másnap azt mondják az emberek: vaddisznó járt a környéken, hallották a hangját. Autó morgását nem hallja, meg a vonatét sem, itt nincs állomás.

Világosodik, muszáj mocorogni. Jó, még vissza lehet aludni, de ezek már csak szendergések, az orr és a fül már figyel. Már látszanak a körvonalak, aztán a színek is, már süt a nap is, hát mért alszanak ezek még mindig. Nem érzik? Reggel van, világos, új nap, új illatok, lehetőségek, menjük máááááár! Nem mozdulnak, tenni kell valamit. Ha este a Szemüveges segített, akkor most is ő fog. Nem akarom megijeszteni, csak finoman érintem az orrom hozzá, de rögtön nyafog: szúúúúrsz, eredj, feküdj még le. És már alszik is tovább. Hát jó, akkor komolyabban próbálkozok: megbökdösöm. Felnéz, Kicsit ugyan bosszús, meg is szid, nem komolyan, bár az "aztapacsirtahajlamújóédesanyádat" részt nem értem. Körbetáncolom, leint, csend legyen, hadd aludjanak legalább a többiek. Lemegyünk, kinyitja az ajtót, én meg nekilendülök a lejtőnek és mire a Szemüveges kiér a teraszra a kávéval, én már készen vagyok a reggeli jelentéssel a területről, amit most ellenőrzés alatt tartok. Izgatottan szaladok fel hozzá a lépcsőn, nekidőlök, nevet-sziszeg: nagy harmat volt reggel, vizes lettem na, hát mi baj ezzel?

Lassan mindenki felkel, kávéznak, beszélgetnek halkan, a Legkisebb kakaót kér, a Sétáltató meg reggelizik, ezt meg kell nézni közelről.

Itt vannak velem, ez jó, más nem is kell, najó, esetleg a kenyér sarkát kinézem a kezükből, mert az nagyon finom.

A tábortüzesről most asszem nem írnék, megvárnám a hűvöset. Még meggondolom.