Az úgy volt, hogy elmondtam magamban egy komplett bejegyzést ma bicajozás közben, de most meg alig tudom felemelni a kezem, hard zumba volt.

A lényeg:

- Tiszavíz

- csatorna

- denevérek

- faárnyék a vízen

- Quimby

- aszfaltcsík

- őz

- nyúl

- fácán

- vasút

Mióta nincs kukksötét hat körül, zumba előtt tekerek egy zsírkihajtót. A penzum a csatornahídig tart, ez két Quimby számnyi idő. Élvezem. A hajtást, és azt is, hogy olyat csinálok titokban, amit HATÁROZOTTAN tiltok mindkét fiamnak: üvöltő mp3-al bicajozás.

A hídnál megállok, zene kikapcsol, megnézem a vizet. A Tiszából szivattyúzzák már napok óta, töltik fel a halastavakat. Még pityereg egy-két madár. Tegnap valami felzavarhatta a tavaknál a kacsákat, mert háborúsan méltatlankodtak, nem irigylem a behatolót. Még elhúz felettem egy-két elkésett kócsag, kárókatona, kacsa, szürkegém, de igazán sok már denevérekből van ilyenkor, estefelé. Nem látszik mozdulni a víz felszíne, jól meg tudom bámulni a parton álló fűzfa tükörképét: már a rügyek is látszanak, nem csak az ágak, vesszők.

Felrakom mostmár a villogókat a bicajra, bekapcsolom ismét a zenét és visszafelé csak amolyan "a kényelmesnél kicsit gyorsabb" tempóban megyek. Ez a zene jön sorba, így hát nem kell csodálkozni, hogy hullámvonalban megyek az aszfaltcsíkon. Néha elgondolkodom, hogy vajon eszükbe jut e ezeknek a zenészeknek, hogy kik (középkorú családanyák), milyen körülmények között (takarítás, kertezés, bicajozás) hallgatják a műveiket.

Tegnap láttam még egy  őzet, egy fácánkakast és egy hatalmas mezei nyulat.

És kifelé, meg visszafelé is fehérre váltott a vasúti átjáró lámpája, mire odaértem.