Buta dolog annyit inni, hogy az emberen eluralkodjanak az érzelmei. Ritkán, szinte sosem jutok el odáig.

De most tele lett a szívem szeretettel és ez jó.

Nektek köszönhetem, drága fórumtársaim.

De miért azok a momentumok jutnak eszembe, amikor ivás van-volt?

Fura dolog ez és már sokszor próbáltuk megfejteni. Ahányan vagyunk, annyifélék vagyunk. Mégis elnézően bánunk egymással. Többnyire.

Najó, most a szépet akarom elővenni.

Fürödtem az imént és sorban jöttek az emlékek.

Egy sehová se néző pillantás, az abszint után.

Egy mosolyos pillantás a borospohár fölött.

Egy cinkos nézés.

Egy elvárt billenés, ami nem jön, pedig hát kéne, hogy jöjjön. (Édesistenem! kár belé az ital!)

Lecsó.

Aztán a többi, nem alkoholhoz kötött pillanatok, amik sokat segítenek nekem.

Szakadt farmerban az anyakönyvvezető előtt.

Tanakodás a kemencénél.

Izgatott várakozás a dedikációra, közben felmérni, hogy tulajdonképpen ki kicsoda is.

Egy temetés.

Hosszú, éjszakai beszélgetés.

Együttalvás olyanokkal, akiket eddig csak a gépen keresztül ismersz.

Ölelések, amiket én nem szeretek alapvetően, mégis jólesnek.

Érzelmek, bizalom, szeretet.

Írtam már erről a jelenségről, akkor se tudtam megfejteni.

Talán nem is kell.

Viszont tudom, hogy ma mire gondolok majd elalvás előtt.

Le is fekszem.