Mert kitört a szünet, úgyhogy eM a tatánál aludt (eddig azt mondtuk: a mamánál :((). Kilenc körül bújt elő, buci fejjel, üveges szemekkel, jaj, nagyon szép volt. És kócos. De igen hamar magához tért és elrohant horgászni, nehogy bezárjon a tó, vagynemtom mi volt olyan sürgős. Azt még megígérte, hogy levágja délután a gazt a banyánál a kertben. Na, ezt nem nagyon hittem.

Később felbukkant Bé is, mert a "tata mondta, hogy segítsek, ha ráérek, a csónakot csinálni". Na, addig még sokat fogsz unatkozni, mire hozzáfogtok, mert a tata nehezen durálja neki magát a munkának. És lőn, ebéd után kezdtek neki. De akkor meg jó volt látni, hallani, ahogy bütykölnek. A szerint anno nem volt vele türelmes az apja, de hát érik az ember, az unokáknak már szívesen magyaráz, velük nyugodtabban dolgozik.

Az új kolléganő meg beteg, de eljött dolgozni, hiába küldtük, nem ment haza. Késett, mert egész reggel hányt, nem mert elindulni. Naköszi.

Egyébként meg tapintatlan cseppet. Mindegy mit beszélünk, beleszól és nagy hangon előadja az ő verzióját. Ilyenkor meghallgatjuk, aztán folytatjuk a beszélgetést, ahol abbahagytuk. Hátha észbe kap egyszer.

Aztán megjött eM is, átöltözött és ment gazt vágni. Nahoppá! Előítélet, mi? Jóvan, vannak tapasztalataim. Apósom meg vezényelte a fiaimat, ragyogott, örült, jó volt látni.

Délután szólt BPista, hogy mehetek az egyesületi virágokért. Mert az úgy van, hogy az önkormányzat megveszi a virágokat és kiosztják az egyesületi vezetők a tagok között, hogy kiültessük az utcára, hogy szebb legyen a falu. Egy tagnak kb. 10 egynyári virág jut, vegyesen, mindenféle.

Namost, még ...aszongya... 4 adagot várok, az is meglesz hamarost, csak virágföldet kell vennem és megvan a húsvéti program. EZT lassan, élvezettel akarom csinálni, nem kapkodva, mint minden mást mostanában.

Hazafelé meg megálltam a fagyizónál, le is ültem, meg is bántam. Ott volt egy régi ismerős - egy osztályba jártak a nagyfiaink -, de valami bajság van a lánnyal, mert ... nem tudom. Teli panasszal, bánattal, depresszióval. Elhiszem, sajnálom, de ... nem volt normális, ahogy rámborította. Talán azért érzem így, mert elegem van most nekem is és nem hiányzik a másé, nem vagyok most elég nyitott befogadni a gondját, búját. Majdnem belementem a "nekem akkor is szarabb" versenybe, de szerencsére idejében észbekaptam és onnantól az arcomat melengető napra koncentráltam inkább, meg a fagyira.

Ez van. Érzéketlen lettem. Kész.

És most elmosom a konyhaszekrény tetején lévő borosüvegeket. Még nemtom meddig akarom, hogy ott legyenek, mert tetszenek, szépek, csak krvára porosodnak.

Namunkára.