Tegnap délután elkezdtem az utcai kertet rendbehozni. Majd kilépem milyen hosszú, de kb. 10 méter x 1,5 méter, kétszer. Csak a nagyságrend miatt.

Az egyik oldalon készen volt a rózsa tavaszi metszése, a másikon tegnap lett kész. Meg a kismeggyfa, meg a nagy félig, mert rám sötétedett/elfáradtam/nem volt kedvem (kihozni a létrát).

Szeretek metszeni. Főleg, ha nem kell felmászni, amivel ugyan semmi bajom, de macerás lejönni, megnézni, elgondolni, visszamászni és újra lejönni, mert mit is néztem ki?

A szomszéd úgy gondolta (vagy most volt pénze/most jó ára van), hogy fát vesz. Nem tudom hány köbméter, nem tudom hány mázsa, de tiszteletreméltó feladat hever a háza előtt. Jó méteres, öles bükkfarönkök, Romániából. Hatalmas kamionszállítmányokat hoznak át.

Hozzáfogott tegnap egyedül hasítani, behordani. Én meg vigyáztam az arcomra, meg a hangomra, mert igen vihogós lettem tőle. Mert olyan hangokat adott ki a fejsze lendítésekor, amit még a nagyon hangos teniszezők is megírigyelhetnének. És megszámoltam: csak tegnap három segítőkész, nagggyon okos ember állt meg mellette, hogy Lacikám én ezt úgy szoktam, hogy... Legalább Lacikám szuszoghatott addig.

Ma reggel már a két nagyonjóképű, okos, mérnök nagyfiával dolgozott, de a nagytudású emberek nem fogytak el. Én adtam föl hamarabb: bedugtam a fülem empéhárommal.

Viszont ami nagyonnagyonnagyon fontos: ittvannakittvannakittvannak!!!!!!!!!! hárman! a gólyák!!!

Köröztek, kelepeltek, nézelődtek. Gondolom eldöntik majd, hogy kié is EZ a fészek.

Zene mellett is jókat vigyorogtam, mert szembe jutott L., hogy van e már kapája, a Mester, hogy most biztosan a hegyen van. Remélem ott van, mert nagyon szeretnék tavaszi képeket is tőle.

Aztán kijött A és azt bírta mondani a szájával, hogy föld nélkül szedjem a tyúkhúrt (a drága pipiknek). Néztem egyet rá úúúúgy, erre bement, de kiküldte Bé-t egy kis ződet csórni a vödrömből a lányoknak.

Virágzik az ibolya, duzzadnak a rügyek, illatos a föld, bimbóban a nárciszok.

Mindjárt robban a világ.

Figyeljetek!!!