Nem tudok olvasni. Elterveztem egy jó kis csendes, fotelban henyélős, olvasós vasárnapot, de nem megy.
Délelőtt engedtem a késztetésnek és elkezdtem összehordani a nagyszobába a túramotyót. Három perc alatt kupi lett, most is az van, de ennél nagyon kupi csak a fejemben képződött. Na, ezért nem tudok olvasni. Asimov nem érdemli meg, hogy miközben hősei bőszen keresik a Földet, én azon vegyem észre magam, hogy kettőt lapoztam már, de hogy mi volt közben?????
Az nem állapot, hogy leteszem a könyvet, elmegyek a műanyag tányérokért, beviszem a nagyszobába, visszaülök, olvasok (muhaha) és az jár a fejemben, hogy a rondadevízálló cipőt el ne felejtsem elrakni, zokni is kell, legalább kettő, mi a fenében aludjak majd, hűvösek lesznek az éjszakák az előrejelzés szerint, és milyen praktikus a kishordó, nem kéne még egyet venni?
Aztán adok egy esélyt magamnak, elheverek a kanapén, vasárnapi egyórás szundi, az tök jó, szép terv volt, muhaha. Mert megy tovább a szalag, ötletelek, most éppen azt, hogy menjünk majd el a hitessel egy napra a ladikkal felfelé, arra még nem nagyon voltunk, csavarogjunk, és akkor oda mi kell majd, horgászcucc, kaja, kávé, naptej, kalap, víz....
Csak bámulok bele a szobába, de nem látok semmit, mert az aranyzöld víz van a szemem előtt, meg a változékonyságában is állandó part.
Közben napoztatom a napelemet az ablakban, hogy teli legyen, telefon nélkül nem maradhatunk, kell a külvilág is, amennyit be akarunk majd engedni.
Nézem a listákat itt a laptop mellett VENNI, ELRAKNI néven futnak.
Az a szabály, hogy addig lehet olyan kérdést feltenni, ami azzal kezdődik, hogy Elraktad a ...? amíg itthon be nem csukjuk a kaput magunk után. Utána TILOS.
Így aztán délelőtt faggattam a hitest, hogy mit szeretne másképp, milyen ötlete van, most mondja, legyen idő felkészülni.
Ja! Az idő.
13 nap múlva megyünk...
