Kerülendő:
temetésen az első sorban állni.
Az nem mindig jelenti azt, hogy neked fáj a legjobban, de az biztos, hogy sokan odamennek hozzád is, részvétet nyilvánítani.
Jönnek a népek sorban és ha rossz az arcmemóriád, akkor a hozzátartozó kollégáit rokonnak hiszed majd.
Sorakoznak a ravatalozóban - hogy UTÁNA már ne kelljen odamenni -, te meg kezet fogsz, puszit adsz és kapsz, néha full ismeretlen emberekkel ölelkezel.
Egy-egy idősebb részvétnyilvánítónál megcsap a gondosan elrakott, de sajnos megdohosodott ünneplőfekete szaga, a fiatalabbak illatosak, de legalábbis nem szagosak.
Megáll előtted egy koros asszony, az Örülök, hogy látom...néni megjegyzésre így reagál nevetve: Tartani kell a formát, na!, - de a melletted állóhoz lépve már felzokog... Szegény....-ánk!
Hát ezt még tanulnom kell.
Azt is, hogy a koporsóban fekvő, szemfedéllel letakart halotthoz oda lehet menni, megemelni kicsit a fehér műselymet, aztán felzokogva elengedni, hadd hulljon vissza a halott arcra. Akár gyerekkel is, igen.
Ami nem baj, ezt is látniuk kell, bár talán nem ennyire direktben, nem tudom.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------
Mindig csodálkozva nézem a filmekben mikor a halottat valaki olyan búcsúztatja, aki ismerte, aki tudta milyen és ezért aztán talán nem állított teljesen idegen dolgokat róla.
Őrizni kell az arcom merevségét, mert szívesen kiabálnék a búcsúztatóval: nem volt jó anya, nem tanította szeretetre a gyerekeit, és gonosz volt, végtelenül gonosz. Ha tehettem volna, a temetésére se jöttem volna el, de itt vagyok, a többiek miatt, akiknek valódi a fájdalmuk, őket támogatom, nekik próbálok segíteni egy kicsit.
Tovább rontja a helyzetet a vallásos temetés, ami megint csak hazugság, mert ha életében nem volt vallásos, akkor már most késő elkezdeni.
Persze, könyörögni lehet. Napersze.
De ezt akarta volna.
----------------------------------------------------------------------------------------------------
Aztán már csak a rövid séta marad, meg a hosszú lapátolás, ami nem vicc, négy ember kemény munkáját igényli. Nézzük, ahogy sírba eresztik a koporsót, utána a koporsótakarót, hogy ne dübörögjön a föld a fán, de azért az csak dübörög, kemény agyag, öklömnyi darabokban. És kapaszkodok a hitesbe, és titokban azt figyelem, hogy jól legyen lezárva a koporsó, hogy elég föld kerüljön rá, mert visszajön, ez vissza, elhinti még a gonoszságot közöttünk, elhinti a haragot, a fájdalmat..... Ahogy eddig is, életében. Nekem hiába sorolja a pap a megbocsátást, az irgalmat, a felejtsükelabűneit. Titokban örülök, hogy ott van ahol és remélem, NAGYON remélem, hogy nem fog találkozni a lányával odafönn.
Úgyis lentre kerül.
