Nem azért, mert kedvet kaptam, hanem mert naplónak is jó. 

MÁR nem emlékszem az elmúlt két hónap történéseire, időrendben legalábbis nem, csak a hangulatokra, képekre, villanásokra. 

Nos, hát, amire emlékszem.

Elkezdődött az új tanév, két új iskola élete zajlik nálunk, egy szakközép és egy egyetem.

Úgy néz ki a kezdeti nehézségeket leküzdöttük, bár az első levelet már megkaptuk Bé iskolájából, egy elmulasztott nulladik óra miatt. Él még a kölök, keze-lába a helyén, annál is inkább, mert az első három hét az örökös órarendváltoztatással telt náluk.Most a gólyapróbára készülnek, a második szülőire már el is tudtunk menni, mert jó időpontot közölt a kiscsóka.

eM-et alig látjuk és nem csak azért, mert a nagyapjánál vert tanyát, hanem azért is mert RENDESEN bejár az előadásokra. Eddig élvezi, bár tegnap, mikor áfát ellenőriztünk megkért, hogy most ne magyarázzak el dolgokat, mert a tananyag összeállítóinak fontosabb, hogy azt tudják, hogy mennyi a deriváltja a.... és innen nem értettem, amit beszél. Írja a kisZH-kat, többnyire jól sikerülnek, ha meg nem, akkor szomorú és nem érti. Ez van fiam, itt már nem biztos, hogy kitűnő leszel, de az nem baj, nem vagy te UFO.

A lefogyott, nem kicsit, nagyon. Örülünk, örülünk! szoktuk volt mondogatni, ha valaki rákérdez óvatosan. Szereti magát így, bár még nem szokta meg teljesen. A ruhatárát is lecseréltük többé-kevésbé, néha elkísérem bicajjal futni, a végét meghúzza és ettől úgy néz ki, mintha kergetném, már csak az ostor hiányzik a kezemből. Nem nagyon állják meg az emberek szó nélkül, én meg belefásultam a Mért nem adsz neki enni? kérdésbe. 

Most ennyi, főzök pudingot.