Odaértünk a folyóhoz, ami patak volt. Három Rémet kellett leküzdenünk, a másodiknál feladtuk, mint reménytelent.

Ekkor felébredtem. Elhatároztam, hogy majd ÉN megoldom, majd ÉN találok másik utat.

A következő képben feküdtem, mint az ágyon éppen, akkor és féltem. Félt mindenem. A lelkem, a testem, a bőröm külön és tudtam, TUDTAM, hogy hozzám fog érni. Cikázott a félés a bőrömön, aztán egy pontba sűrűsödött, mert LÁTTAM mit akar, mit tesz majd, de ez nem megnyugtató, hanem ijesztő volt. Megfogta a lapockámat, HOZZÁM ÉRT, és akkor ott, abban az egy pontban sűrűsödött be minden és elektromos kisülések sokaságát vizionáltam (álmodtam?).

Nem lehetett ezt már fekve kibírni. Méltatlankodva fordultam meg az ágyon, megigazítottam a párnát, takarót, új helyzetet, új gondolatokat kerestem, kihallgatóztam a házba, talán elvonja a figyelmemet a félésről, hogy a család egy része még nem alszik, jön-megy, fürdik, vécére megy, ajtót csuk, mérnemalszik, könnyű napja lesz holnap a suliban, jön majd dolgozni..........................................