- De vékony vagy!
- De jó a hajad!
Hát igen. Mindig is bírtuk egymást. Olyannyira, hogy együtt laktunk albérletben.
Közünk nincs egymáshoz. Az életritmusunk, alapvető elveink... Viszont a tiszta konyha, viszonylag porcicamentes linóleum, kimosott kád, egymás területének tiszteletben tartása tekintetében egyet gondoltunk.
Én korán indultam dolgozni, ő az utolsó pillanatban futott be ugyanoda. Én szerettem este a csöndet magam körül, ő még akkor is nyüzsgött.
Mindketten dominánsak vagyunk, így aztán nem lettünk mély barátnők, bár tudtunk egymás dolgairól.
Elkísértem a suliba, a gyerekeiért ment, edzésen voltak. Ismertem őket, régről, párszor találkoztunk. K. azt monda, hogy teljesen megváltoztak, de nem. A nagy ugyanolyan angyali arcú 13 évesen is, szőkés hullámos hajú, kék szemű, veszedelmes pasi lesz. A kicsinek is hullámos a haja, pálcikák az ujjai, mint rég és negyedóra alatt olyan tipikus gyerekdumát nyomott, amit nagyon tudok élvezni!
Tök jó, hogy volt bátorságom utána szólni a sötétben. Mert ő még nálam is vaksibb. Tök jó, hogy találkoztunk. És az a legjobb, hogy vele sosem kellettek tiszteletkörök. Ugyanúgy beszéltünk, mint ööööö... hát legalább hat éve találkoztunk utoljára.
De jó, hogy sétáltam egyet a szülői után.
Ja! Itt szeretném megköszönni a T. Volánnak, hogy kipróbálhattam valamit, amit eddig még sosem. Nem mondom, hogy ríttam az élmény után, de lássuk be, hogy ritka dolog a busz szélvédőjén utazni hazáig. Ha kicsit aktívabb vagyok, akkor én nyomom a gázpedált.
Köszönöm néked T. Volán.
