Hát megérkezett. Itt lakik mától velem, velünk. Kék. És elefánt.

Nem bírtam ki, még a postánál kicsomagoltam.

Lilla elefántja.

Hogyan működik ez? Mit tudhatott Lilla, mikor összeírta, hogy kinek mit szán? Egyéniségéből fakadt? A munkájából? Mikor szedte össze?

2009. május 4-én írta nekem, hogy elkészült a végrendelete. Mert műtétre készült.

Milyen lehetett első körben kiválogatni ezeket a tárgyakat a hagyaték kezelőjének? Aki valószínüleg a fia volt. Ez a Ty-é, ez a L-é, ez a R-é, ez a Vaskalapé, ez a.... Válogattam már hagyatékot, apámét, úgyhogy nagyjából tudom. Félve, óvatosan fogtam hozzá, először mindent alaposan megnézegettem, forgattam. Mert ugye más személyes holmijában turkálni...

És egyáltalán! Milyen lehet ODAADNI? Nem ismerem Lilla fiát, de elképzelhető, hogy ragaszkodott volna egyik-másikhoz, de a végrendelet kötelez. Vagy talán örült is, hogy oda kell adni, mert ezek a tárgyak kacattá is válhattak a szemében. Nem tudom. Nem irigylem.

De azt se, akinek végül is postára kellett adni őket. B. volt, tudjuk. Azt is, hogy nagyon szerette Lillát. Neki se lehetett egyszerű dolga, tisztelem is, köszönöm is a munkáját.

Ez lenne az értelmük az életünk alatt felhalmozott tárgyaknak? Hogy odaadhassuk, mikor mi már nem leszünk? Átnyúlva a folyosón örömet szerezzünk? Továbbéljünk, ezekben is?

Most itt van a kék elefánt mellettem. Egyszerű porcelánpárologtató, de mióta megvan, a méltó helyén gondolkodom. Ha használni akarom, akkor még ki kell szednem belőle a piros gyertyamaradékot. Ma mindenesetre meggyújtok benne egy mécsest és visszaolvasom Lilla bejegyzéseit a régi fórumokon. Az vidám lesz.