Minap kaptam egy puszit eM-től. Spontán. Hökk. Ennyire szarul néztem ki?

Hát igen. Rendesen begödröztem mostanában. Nem sorolom el. De már ott tartottam, hogy láttam magam kívülről és csóváltam a fejem. SEMMI nem érdekelt. Ha fizikailag nem is, de lélekben a vállamat vonogattam, meg azt gondoltam: leszarom. Mindent.

Ezt nem lehetett hagyni már. Muszáj kijönnöm az árokból, ami a gödör hosszútávú megfelelője. Kapaszkodok már.

Annyira, hogy tegnap Bé megjegyezte, hogy milyen jó volt látni, hogy boldogan értem haza a melóból. Nézzük el neki, de "csak" vidám" voltam. Az is valami végre.

Aztán majd meglátjuk.