Főérdekesség: Többen levelezünk, intelligensen képesek vagyunk kommunikálni, sőt, kedveljük egymást. Ha ezzel növeltem a zavarodat, elnézést kérek. De én ezzel már nem foglalkozom. Van elég bajom, örömöm.

Nézd, nem tudom a részleteket, mármint a személyes életedről, nem tudom, milyen bili borult ki, de egyet biztosan tudok: ha így kezdünk gondolkodni, nagyon gyorsan elveszítjük az egyetlent, ami végigsegíthet az életen: a hitünket. Függetlenül attól, hogy ki miben hisz, Istenben, Sorsban, Életben, Karmában, fene tudja. Nem szabad megrántani a vállunkat, és azt nyöszörögni, hogy ez törvényszerű, mert minden jó után jön valami legalább annyira szörnyű, ha nem szörnyűbb, mert ennek így kell lennie. Nem, nem KELL így lennie, és az, hogy most így történt, nem törvényszerű. De ha az lenne, akkor mi vinne tovább az úton, ha úgyis tudnád, hogy minden pillanatnyi örömért megfizetsz??.... ne gondolkodj így. Fáj.

Szivem annak oka van amiért te most ezen elméláztál...mi?

Te ezeket most komolyan kérdezed??

@Szemtelen Tyúk Ugyehogyugye?

@Ronkamoha Neked elhiszem. A Hitet. De a tapasztalataim mást mutatnak. Ilyenkor mi van? :*

@Ange-lin Most van rá agykapacitásom. De tényleg. Motoszolt, de hátraszorult eddig.

@Gwen Komolyan. De leginkább a lapozás utáni részt kérdezem komolyan. Talán nem kéne már firtatnom, de ez van.

És választ is vársz rá? Igazat, komolyat vagy csak sablonosat?? És elfogadod, beengeded? Beszéljünk! Én (mi) már próbaáltam(/tunk)...

@Gwen El tudod magyarázni nekem, hogy miként és miért lehet az, hogy a köremilre összegyűltünk, beszélgettünk, majd az Akarsz róla beszélni topikban minden elromlott, de azóta is be-be néz egyik-másik régi tag? Benéz, de nem szól. A többiek azt mondják, ne törődjek ezzel, de nem tudok nem törődni. Bele kéne törődnöm, hogy AZ szétesett, de nem tudok. Talán mert én is oka vagyok (az más kérdés, hogy jogosnak érzem a tavalyi lépésemet a mai napig). Tehát NEM az eredendő okokat boncolgatom.

Vaskalap drága, gondolj bele... mindenki tapasztalat-zsákjában lapul épp elég negatívum. Kinek több, kinek kicsit kevesebb. De ha mindenki elfogadná, hogy a dolgok "egyensúlyának" alapvető szabálya, hogy minden jó után legalább annyi rossz következik, szerinted az emberiség eljutott volna a több ezer évig? Ha így gondolkodnék, az életem teljesen kilátástalan lenne, minden örömöm pillanatnyi átmenetté degradálódna két rossz között. Én is megéltem egyet s mást, több temetésen voltam, mint esküvőn, de most sem az az első gondolatom, hogy mikor lesz a következő. Temetés. Majd lesz, ha eljön az ideje. De annak semmi köze nem lesz az én apró örömeimhez. Mikor hullámvölgyben vagyok, arra gondolok, ennél csak jobb lehet. De mikor épp jól mennek a dolgaim, nem az pörög az agyamban, hogy jaaaaaj, mikor jön már végre a rossz, mert úgyis jönni fog, Istenem, legyünk túl rajta, jöjjön már. :) Ismerem a negatív hullámot. Túl jól ismerem. Ha hiszed, ha nem, most is benne vagyok, már lassan két hónapja, de mindig vannak apró örömök. Megtalálom, és belekapaszkodok, jó erősen. Kapaszkodj. :* Ami pedig a Régit és az Újat illeti (mert ahhoz eddig nem szóltam hozzá): Gwen, ÉN nem éreztem, hogy Vaskalap ne akart volna meghallgatni bárkit is. Számomra érthetetlen volt, ami a Beszélősben történt.

Seldon mondta - bizonyára emlékszel rá -, hogy a pszichohistoria tudománya csak nagy embertömegek esetében alkalmazható, akkor sem 100 százalékban. Ez az arány a "tömeg" csökkenésével együtt esik. (Aki nem tudná, olvashat erről: Asimov - Alapítvány sorozatában.)Persze tudom, később alkalmazta kisebb csoportokra ill. egy személyre is (Az Öszvér), de olyan felügyelet mellett (Második Alapítvány), hogy tudták javítani a hibákat. Másrészt, emberek vagyunk: ki ilyen, ki olyan. Nem KELLETT (és nem KELL) "úgy" vagy "így" történnie: csak történt, ahogy az Élet hozta. És tudod: szeretet, tisztelet, alázat. (Sokáig gondolkodtam rajta, hogy írjak-e most valamit, hisz anno leírtam a gondolataim erről a fórumon. Ott sem értem el vele semmit. Most azon töprengek, hogy kitörlöm ezt a hozzászólást, néhány sort mindenképpen.)

Egyszerűen nem tudok elaludni, úgy zakatol a szívem, mint egy gőzmozdony… hát akkor írjunk! Nem értem, mégis hogyan gondolod ezt. Felteszed a kérdéseket és nem tudod rájuk a választ... ez nekem annyira hihetetlen… jó, akkor csakis és kizárólag a saját véleményem mondom, és megpróbálok csak hozzád szólni. Miért nem megyek oda beszélgetni? Miért nézek be időnként oda is, a privát blogokra is, de nem szólok semmit? Mégis mit szóljak? Te magad, itt, ezen a blogon közölted velem, miután egyszer megjegyeztem, hiába írok bármit, válasz úgysem jön rá, még külön bejegyzést is szántál a témának, hogy márpedig nem vagy köteles senkinek válaszolni, ez ugyanis a te saját titkos helyed (titkos? az interneten? mindegy…), engedtessék már meg, hogy csak írjál ide, és ne válaszoljál, ha nem akarsz! Mert annyira baromira nem érdekel, hogy mit írok, mit szólok, mit reagálok, hiszen ez a te helyed! Az a másik is a te helyed, oda is írtam, még valamikor, mert megrázott, és mert mindenképpen szerettem volna érzékeltetni, hogy nagyon-nagyon szeretnék segíteni, ha másban nem is, hát abban, hogy virtuálisan fogom a kezed, de ez is ugyanúgy süket fülekre talált – igen, az is a te titkos helyed, csak betörtem oda… „és végül is hát kinek mi köze hozzá, hogy ki hol van, mikor?” még mindig itt tartunk?! Hát milyen fórumunk volt nekünk?! Igen, pont olyan, ahol még azt is tudtuk a másikról, ha pisilni ment! Komolyan elhitte bárki, hogy senkinek nem fog feltűnni, ha egy maréknyi csoport 75%-a szó nélkül eltűnik 3 napra?! Van neked fogalmad róla, mit éltem át? Én is megkaptam Pancsa sms-ét péntek reggel, hogy melegen öltözzetek, hideget és esőt mondanak, és már akkor tudtam. És bementem dolgozni, és benéztem a fórumra, és nem volt ott Oak, aki mindig hajnalban kukorékolt, és nem volt ott Banyuka, aki keltette a társaságot… és aztán időnként be-benéztem, és nem volt ott SENKI! Van neked arról fogalmad, hogy mi történt akkor? Hogy csak ültem ott, és folytak a könnyeim, igen, sírtam, mint egy kisbaba, és a búcsúlevelemet fogalmaztam, ami arról szólt, hogy én akkor most elköszönök, hisz még csak meg sem érdemlem, hogy elmondjátok, hogy nem lesztek a hétvégén? Hogy az egész, amiről én azt hittem, egy igazi dolog, egy barátság, ahol én is számítok, az nem is létezik, talán csak én magam képzeltem, hiszen ezek szerint nem érek semmit, nekem még csak szólni sem lehet, hogy nem lesztek itt, ne aggódjak?! Hogy ennyire nem vagyok senki, hogy tudjam ezt? (És még mindig kibaszottul nem arról van szó, hogy HOL voltatok, azt mind tudtuk nagyon jól!!!) Hogy vasárnapig végig tépelődtem, mire odáig jutottam, hogy rendben, majd biztosan elmondjátok, mi van, és megpróbálok nem a nyakatokba zúdítani mindent, hiszen biztosan nem akartatok bántani, csak elfelejtkeztetek rólam? És aztán megjöttetek, és letámadtatok! És csak egyedül Emőke értette meg, amit mondtam! És te mit tettél? Elegánsan közölted, hogy nem akarod tönkretenni a hétvége emlékét, így inkább nem is szólsz! És nem is szóltál azóta sem, akkor sem, mikor Tea meghívására bementünk az új helyre, hogy beszéljünk. Igen, azért mentünk, hogy beszéljünk, hogy végre megrágjuk, feloldjuk, kiköpjük a szart, ami hónapok óta rágott minket, és ti ugyanúgy nem voltatok hajlandóak beszélni velünk, hiszen még most is azt mondod, minek, mit?! Mi vagyunk a Bűnösök? Mint egy véres rongyot, úgy hurcoltad az aláírásodban a névsorát azoknak, akik egy másik fórumon is beszélgettek! Egy kérdés, egy szó nélkül, egy szempillantás alatt kidobtatok minket a fórumunkról! És, mikor oda jutottam, hogy feldolgozom, ez csak valami tévedés lehetett, én oda visszamegyek, hetekig gondolkodtatok rajta, hogy most vajon visszaengedjetek-e… miről beszélünk?! És visszamentem – és már semmi nem lehetett ugyanaz… a csapat nagy része hiányzott, senki nem beszélgetett, csak látszat-társalgást folytatott (ami mellesleg azóta is megy ott, hiszen mindenki skype-on, telefonon, pü-ben beszélget)… hogy miért olvaslak mégis? Mert én marha, még mindig kíváncsi vagyok rá, hogy mi van veled! Mert ott van az a szerencsétlen kis selyemakác, ami két éve került hozzám, vigyáztam rá, szeretgettem, túlélte az első telet, majd nyáron, egy évvel ezelőtt elkezdett elszáradni, és még jobban figyeltem rá, és még jobban szeretgettem, és úgy tűnt, hogy újra éled, úgy láttam, hogy a barátságunk is kezd magához térni, hiszen legalább privátban beszéltünk valamit, és én azzal is boldog voltam, és tudtam, hogy az a fácska különleges, ő egy kis barátság-fa, és bizony szegény nem élte túl a második telet, pedig ugyanúgy figyeltem rá, ugyanúgy törődtem vele, sőt, a mai napig is (pedig Meli mindig mondja, hogy a fa már elszáradt, vége), én ugyanúgy kigazolom a kis kórót, és minden nap megitatom, és beszélek hozzá… Angyalnál borult a bili? Őszinteségről beszél, meg lekezelően cirkuszt emleget? Igen, néha-néha benézek oda is, mert érdekel, mi van vele! Őszinteség? Az ember elsősorban magához legyen őszinte, amíg ez nincs meg, addig nincs miről beszélni! Nem érdekes… Tudod, mit éreztem, mikor olvastam? Annyira akartam mondani valamit Teának, csak ne menjen oda, csak ne olvassa! Tudod, hogy milyen nehéz volt olvasnom, amit írtál? Mert szerettem volna mondani valamit, csak, hogy könnyebb legyen, de minek, hiszen te magad értésemre adtad nem egyszer már, hogy nem kérsz belőlem! Mit mondhatnék még? Igen, én egy hülye kos vagyok, aki állandóan fejjel megy a falnak, nagyot koppan, de felkel, és újra koppan, és felkel újra és újra, mert egy kibaszott keljfeljancsi vagyok, de bennem is van büszkeség, és a fejem sem bírja a végtelenségig, és felkelek, de egy idő után már nem döngetek a zárt ajtón, hanem kikerülöm! Tudod, mennyire akartam írni az új helyre csütörtök este? Írni valamit Lilláról, mert szerettem volna… Igen, beírtam, kitöröltem, újra beírtam, újra kitöröltem, megint beírtam – megint kitöröltem… mert nincs értelme, nem kellek én oda… és mit is írhatnék még? Ti ott ültetek egy évvel ezelőtt, és alig tudtatok beszélni, mert Bambi visszajött, és csak hallgattatok, és csak próbáltátok feldolgozni a feldolgozhatatlant… és mi? Mi nem is tudtunk semmit!!! Lehet, hogy én nem álltam napi kapcsolatban Lillával a fórumon kívül, lehet, hogy én nem álltam annyira közel hozzá, nálam soha nem volt vendégségben, stb, de milyen jogon dönti el bárki azt, hogy én nem tudhatok róla?! Hogy nekem semmi közöm ahhoz, hogy valaki bemegy hozzá, és mondjak, üzenjek neki valamit?! Senkivel nem erősítettem meg annyira a dolgot, hogy privátban is csacsogjunk, nagyon ritka kivétel volt, tényleg csak személyes esetben, hogy fórumon kívül beszéltem valakivel, és nem azért, mert bunkó vagyok, hanem azért, mert olyan jó volt együtt lenni a fórumon, együtt beszélgetni, csapatban lenni, jól esik, hogy napközben is van kihez „szólni”, erre a fórum tökéletes hely! De az a fórum már nem létezik, ott már nincs meg ez a kapcsolat, mert részetekről már nincs meg rá az igény. Ti tartjátok a kapcsolatot más módokon is (nincs is ezzel semmi baj), így viszont a fórumon már csak üres locsogás, köszöngetés van, erre nekem nincs igényem. Igen, van, hogy benézek, mert hiányzik a régi csapat, a régi csapatból is legjobban te és Tea hiányoztok, de én már nem hiányzok onnan… Felteszed a kérdéseket, és tényleg nem tudod rá a választ? Ez nekem olyan hihetetlen! Vagy mégis mit akarsz? Ha valaki, akkor én aztán tényleg igyekeztem mindent megtenni a kapcsolat helyreállításán, annyira hajtottam, az sem érdekelt, hogy a tüske nem jött még ki, a hegye még mélyebbre fúródik, nem érdekelt, mert úgy éreztem, nem baj, a seb már begyógyult, hiszen már nem is fáj… dehogynem, sikerült úgy megnyomnod, hogy újra felszakadt és most gennyedzik! Mit mondhatnék még?

@Gwen Sajnálom, hogy nem tudom azt a barátságot nyújtani neked, amit elvársz. Látom, hogy értékes, lelkiismeretes ember vagy. És már megint te állsz itt, hogy megvédd a többiek álláspontját. Arra azért megkérlek, hogy a mostani beszélgetéseket (és ezzel az embereket) ne degradáld le, mert az nem szép dolog. Túl sokat gondoltunk a fórumról, az ott született kapcsolatokról. Túl nagy magasságokba repültünk, az első bajnál le is zuhantunk. Azt hiszem minden társaságban vannak feszültségek, főleg ha elvárások is vannak. A folyamatos személyes kapcsolatban van lehetőség kiereszteni a gőzt, írásban ez máshogy megy. Metakommunikáció nélkül nehéz. Ráadásul az egyszemélyi döntéseket csoportos bűnökként kezelünk. Mint pl. az én véres rongyomat az aláírásomban. Feszültek voltunk mind, méricskéltünk, rosszul döntöttünk. Vagy nem, de a következményekkel nem számoltunk, vagy nem érdekelt bennünket. De engem továbbra is az érdekel, hogy miért néznek be emberek a fórumra. Miért nem szólnak? Talán mert ők is úgy érzik, hogy a csoportos büntetés nem oké? Talán mert ők is úgy érzik, hogy túlzásba estünk mindannyian, akik BÁRMIT léptünk anno? Ősszel küldök új selyemakácot. :***

@Éjszem Az a baj, hogy a mi Második Alapítványunk éppen kórházban volt és haldoklott. És tudod: az alázat az, ami nekem nem megy. (Tárgyi tévedés: Az Öszvért nem látta előre Seldon. :))) )

@Ronkamoha Hidd el nekem EDDIG pozitív voltam, EDDIG megtaláltam az Apró Örömöket. Mostanában nem látom meg őket. És hiányoznak. Asszem megfejtettem az okát: ha a bajt, bánatot kizárom (muszáj, mert nem omolhatok össze), akkor ugyanezzel a mozdulattal az örömöket is. Válogatnom kéne. Erre taníts meg (és komolyan beszélek!).

Ehhez csak annyit szólnék, nekem közöm nincs az egészhez, mégis "árulónak" lettem titulálva. próbálkoztam az új fórumon beszélgetni veletek, de T.-n és R-en kivül senki soha nem reagált...akkor minek menjek békülés felé hajolván (noha rosszat nem tettem), mikor ha nyitok, akkor gyakorlatilag nem nyit vissza senki. és ez nem azt jelenti, hogy akárkivel is bajom lenne. tudomásul vettem, hogy nincs meg a közös hang köztem és köztetek már. ha fel is tévedek, 3x meggondolom, hogy irjak e magamról valamit, és mindig úgy vagyok vele, hogy inkább nem teszem...aki szeretne valamit tudni rólam,úgyis megtalál... "voltam valaha egy angyal"

Egy szó mint száz: mindenkinek! hiányzik a régi társaság, és mindenki tudja hogy az már soha többé nem lesz. Mert a helyzet úgy alakult. Inkább meg kell tanulnunk nem rágódni, hanem elengedni. Ahogy Lillára is emlékezünk, de el kellett engednünk, van aki még mindig nem ereszti. Nem tudja, vagy a jóég tudja miért. De az a társaság már megszűnt létezni, és hiábavaló dolog ezen már morfondírozni. Emlékezni lehet már arra, hogy de jó volt...mondom: volt. Már nincs. A kiömlött tejért már kár sírni. Nem tudod visszaszívni a lefolyóból.

És még valami. Minden emberi kapcsolat, legyen az barátság, vagy szerelem, vagy bármi más, megszűnése olyan mint egy kis halál. Meg kell gyászolni, van aki könnyebben elenged, van aki nehezebben. Vannak akiben maradnak kérdések, de nem biztos hogy kap rá választ. Egy év telt el azóta...azt mondják, a gyász kb. egy évig tart, és valóban, megtapasztaltam. Utána is fáj, sajog a hiány. De aztán idővel enyhül az is. Neked most sok gondod van egyébként is. Bárcsak egyfajta terelés lenne az, hogy most hirtelen ez előjött benned. És igen, vannak dolgok amelyeket szépen el kell ásni, búcsút inteni neki, és megtartani jó emlékezetünkbe azt, ami szép volt és jó. Az emberek változnak. Akikkel már nem beszélünk egy éve, azok is változnak, az őket ért, számukra bántónak tűnő dolgok miatt. Nekem fájt Gwen hozzászólása, pedig sosem voltunk közeli viszonyban. Értem én az ő fájását is. De azt hiszem Ronka tényleg adhatna neked tanácsot, az ő még tiszta látásmódjával.

Nehezet kérsz. :* Azt hiszem, a legfontosabb az, hogy akarni kell, és hogy ez megvan, el kell hinni, hogy menni fog. Aztán tágítani kell a köröket - az ember eleinte lehet, hogy csak azért nem látja meg a pozitívumokat, mert a szeme túl fáradt ahhoz, hogy kicsit messzebbre nézzen. Nem tudom, milyen tanácsot adhatnék. Kitartás. :*

@Angel Nem tudok okosat mondani. Azt tudom, hogy én miért, illetve miért nem, de igyekszem nemesebben viselkedni.

@Ange-lin Az a baj, hogy ezek a kapcsolatok nem ELMÚLTAK. Terelés? Lehet. Az biztos, hogy MA (és tegnap) van rá agy- és lélekkapacitásom, hogy erről gondolkodjak, holnap és a jövő héten már nem biztos hogy lesz, legalábbis ilyen intenzitással nem.

@Ronkamoha Azt hiszem belejön a képbe a "Hogy jövök én ehhez, hogy örüljek egy kicsit, mikor..." érzés is.

@vaskalap1 az a baj hogy én se...és hogy őszinte legyek nem azért nem járok fórumra mert nem akarok, vagy azért nem irok mert nem akarok...csak hát ugye ezen kivül más problémám is van, ( és gondolom többünknél előfordul ez) én mérlegeltem mi a fontosabb, mire kell gyorsabban gyógyírt találni. azok mellett döntöttem, akikkel élem a minndennapjaimat. mondom, én ugyanúgy szeretek mindenkit a régi csapatból mint régen bármi volt is. azért meghogy panaszkodjak nem szeretnék fórumra járni :) ha jobban érzem magam, úgyis beszoktam írni :)

"És már megint te állsz itt, hogy megvédd a többiek álláspontját." -- Tévedés! 1. Gwen csak a saját álláspontját védheti meg. 2. Gwen egy angyali természet. Ha hatszor seggberúgják, hetedszerre is mosolyogva tűri.

Tudod, mit? Szánj rá időt, ülj le és nézd meg az Élet szép c. filmet. Az megválaszolja a "hogy jövök én ehhez" dilemmát. :*

@Puzzle15 Értem. És te mit mondasz?

@Ronkamoha Jó. Sóhaj.

Igen, bocsánat, nem jól fogalmaztam, az Öszvért nem látta előre Seldon.

Ha "nincs miről vitázni, nincs miért megsértődni és végül is hát kinek mi köze hozzá, hogy ki hol van, mikor", akkor miért lettek kizárva, amikor kiderült, hogy egy másik fórumon is beszélgetünk, hiszen kinek mi köze hozzá, hogy ki hol van és mikor? A nem létező Seldon tervre és a pszichohistóriára való hivatkozgatás nem egyéb, mint a felelősség elhárítása. Még mindig nincs felfogva az alapprobléma. Szánalmas.

@Helena Az alapprobléma az volt, hogy hová tűntünk mi három napra és mért nem szóltunk. De ez a bejegyzés nem erről szól. Ugye? De:szakadás és háború ott kezdődött, amit mondtam. Hibás? Én. Le is húzom magam a vécén. Egyébiránt ugyanott tartunk (majdnem) mint a kizárás előtt. Ha TÖRTÉNIK valami, akkor hirtelen látogatók jönnek az Újra. Szóra nem méltatnak. De nem csatázni akarok. TÉNYLEG kíváncsi vagyok. Bármily hihetetlen, hiányoztok.

@vaskalap1 Mire mit mondok?

Hiányoztok Írod. És firtatod azt ami felesleges. Több kisérlet kudarcba fullt, hatalmas a szakadék, de ez nem érdekes. Az érdekes a hiányoztok. Hogy ők nézik az új fórumot, te látod őket és kiváncsi vagy, Ők olvassák a blogokat, ezek szerint ők is kiváncsiak. Hiányoztok, valószinüleg ők is ezt érzik. Lehet, hogy egyszer majd ezt is tisztába lehet tenni. Lehet. Lehet, hogy nem. A nál kiborult a bili- nem tudom mit értesz ez alatt, jó lenne ha kifejtenéd, várom ,hogy írjál, hogy beszéljünk. Nem írsz. Sajnálom. De azt hiszem, feladom, hogy várjak. Zavar, hogy per A-ként emlegetsz, te aki mindig nagy hangsúlyt fektettél a tisztességre, tisztességesebb lett volna, ha nekem írsz, és nem A-ként emlegetve blogbejegyzésbe. Tudni kell feldolgozni a történteket, ehez kívánok mindenkinek-MINDENKINEK sok erőt és szerencsét. Sziasztok

Úgy tűnik, kapunk minden alkalmon, hogy beszélgessünk erről. Ez valamit jelent.

@Puzzle15 A kérdéseimre.

@angela Felesleges vagy nem, mindegy. ITT firtatom. A kiborult a bili-t arra értettem, hogy őszinte lettél, elmondtál mindent Katának, ezt megírtad/-tátok a blogotokon. Eddig is "per A"ként emlegettelek itt. Eddig nem bántott. A tisztességre meg nem reagálok. Tisztességből. Ami pedig a neked írandó levelet illeti: elmondtam mit szeretnék. VELED.

@vaskalap1 azt teszel amit akarsz, akkár itt, akár ott. Isten veletek

Megválaszolom a kérdéseid az én szemüvegemen keresztül. - "végül is hát kinek mi köze hozzá, hogy ki hol van, mikor?" --- Heléna már feltette a kérdést. Válasz? - "be-be néznek néhányan, nem szólnak, nem köszönnek, csak olvasnak. Miért?" --- Nem tartozom azok közé, akik benéznek. Valszeg azért nem szólnak a benézők, mert mit is mondanának? Másrészt visszatartja őket Gwen esete, aki próbálkozott a párbeszéddel. Fentebb írta a tapasztalatait. Az Új Helyre tán három vagy négy alkalommal írtam, reakció semmi. Akkor minek is kellett volna tovább írnom oda? - "Aztán mikor megpróbáltuk tisztázni a múltat (Minek? Mit?) és nem sikerült, eltűntek. Miért?" --- Ha néhányan meg szeretnék beszélni a múltat, néhányan meg nem, így járunk. Valaki biztosan tanul az esetből. - "Mi lennénk a Bűnösök? Vagy Ők?" --- Mi a bűn? Ha ezt sikerül helyretenni, meg lehet keresni a bűnöst. - "Mit várunk/vártunk a Régi és az Új Helytől? Mennyire kell komolyan venni? Mennyire kell belebonyolódni?" --- Megbeszélést vártam. De megint ugyanaz volt, mint a kitiltás előtt. Némelyek sarokba vonultak, némelyek közölték, hogy hülyeségekre nincs idejük. Ez igen faszentos hozzáállás, tekintve, hogy a megbeszélés miatt is lett az Új Hely. - "Független tőlünk ami történt?" --- Ami velünk történik, sosem független tőlünk. Mi alakítjuk; hitünk, erkölcsünk szerint.

Hát ez az. HOgy nem ez volt az alapprobléma! Elmondtam vagy ezerszer, végül is még egyszer talán nem esik nehezemre. Az alapprobléma az volt, hogy miután már minden tök világos volt - és valóban, mindenki oda megy, ahova akar -, azután durvult be a helyzet. Lehülyéztek minket, leoviztak minket, sőt, volt olyan is, aki minősíthetetlen hangnemben kikérte magának a gyanúsítást, hogy ő bárhol is lett volna. Aztán (még mindig az alapoknál tartok), miután én kiléptem, mert megbántottak, ÉS NEM AZÉRT, MERT AZON A HÉTVÉGÉN BÁRKI BÁRHOL IS VOLT, azután eljöttek páran velem (is) beszélgetni, és úgy ki lettek baszcsizva, mint a macska. Aztán megnyílt az új fórum, és ott sem az volt, hogy gyerekek, bocs, hanem az, hogy ne beszéljünk róla. Én tudom, milyen nehéz egy saját hibát beismerni, de mivel ez kizárólag Tea részéről történt meg, ezért nem volt értelme tovább a fingot hámozni. Aztán folytathatnám, hogy próbáltam több emberrel is felvenni a kapcsolatot - köztük veled is -, és nagy ívben le lettem szarva. De ez itt már a személyes része a dolognak, ezt már még egyszer nem írom le. Többször, mindig nagybetűvel kiemelve mondtam, hogy NEM AZ VOLT A BAJ, HOGY ELMENTETEK TITOKBAN, HANEM AZ A BAJ, A MAI NAPIG, AHOGY UTÁNA INTÉZTÉTEK. Meg aztán nekem is volt ám feléd kérdésem, amire nem kaptam választ a mai napig...