Azbzmeg, hogy úgy emlékszik, hogy a sapkájába tekerte és letette ODA és most nincs ott, de nem, nem némította le, de az is lehet, hogy a pólójába rakta, mikor öltözött, bár elment a vécébe nadrágot cserélni, ott is lehet, és már mindenki tudja, én meg hülyén érzem magam, mert nehogy gyanúsításnak érezzék az érdeklődést, de úgy emlékszik nála volt, mert figyelte az időt, és kedvesek az emberek, különösen egy féligmagyar srác meg lány, megígérik szólnak mindenkinek a csoportjukban, hátha a kavarodásban beleesett egy táskába, vagy ruháskosárba, Szilvin keresztül visszajuttatják ha így van, én szarul érzem magam miattuk, mennék már haza, mert bár látom, hogy jó a műsor, mit jó? fergeteges, de szar napom volt, nagyon mélyen szar, nem érint meg, úgy érzem elrontom a terem hangulatát is, pedig senki nem veszi észre, csak én tudom, hogy jobban, sokkal jobban szoktam élvezni az ilyet, hujjogatok, tapsolok, mosolygok, örülök, de most nem megy, de még nem mehetünk, mert nincs meg, ott a sok ruha az öltözőnek kinevezett ficakban, várjunk, ahogy eltáncolják a csoportok a számaikat, úgy fogy a cucc, de nincs, nincs meg, már vége és még mindig sok a motyó, ja, hogy vacsorázni mennek az emeletre a táncosok, akkor szóljunk az Erikának, ha meglesz szóljon lécci, csak menjünk már haza, és ballagunk a cangákhoz, én hozom a botot, táncosbot, és meglátom bazmeg a cangatároló melletti virágoskert földjében, ott énekelt Freddie Mercury kismilliószor, szegényszegény Freddie, mert kiesett a zsebéből, mikor lerakta a cangát és nem vette észre, a bot keményfa és benne van a tenyeremben, hogy eltöröm a hátán, pedig nem is történt AKKORA katasztrófa, csak nagyonnagyon fáradt vagyok, még visszaszalajtom, hogy szóljon a Szilvinéninek, meg az Erikának, ne keressék azt a krva telefont.