Voltunk csavarogni Bével.

Lementünk a mólóhoz. Megmutattam neki milyen vastag réteg homokot rakott a víz a Janibá lakókocsijának a betonalapjára. Aztán én leültem a víz fölé, oda, ahol a csónakból lehet kényelmesen kimászni. Bambulásztam. Bé a parton fogott hozzá azonnal a földtúrásnak.

(Szeretem, hogy hótt nyugodtan hátat fordíthatok a fiamnak a vízparton. Ha nagy csobbanás van, akkor már mondja is, hogy: "Jól vagyok!  Csak leszakadt egy darab part.")

Homokszaga van most a folyónak. Van sodrása rendesen, pedig már visszahúzódott a mederbe, bár még mindig magas a víz. Szép volt. Most nem sok hordalékot hoz. Csak a homok kavarog benne.  A túloldalon ölyvek kajabáltak, meg mittudomén milyen madarak, de jó hangosak voltak.

Megint felébredt bennem, hogy jó volna a vízhez egészen közel lakni. Még közelebb. ABBAN a toronyban. Ami kényelmetlen lenne, már csak a közlekedés miatt is, de ha szeretsz valahol lakni, akkor megéri. Sőt. Nem is számolod. Fel sem merül benned.

Egészen elmerültem a móló alkatrészén megtörő víz csobogásában. EGÉSZEN.

Aztán jött Bé, kezet mosni a vízben, ami még marhára hideg és elindultunk az erdő alatt, a tanösvényen. Kicsit sáros volt még. Sokat dolgozott a folyó a télen, mert mostanra hatalmas szakadások születtek a parton. Óriási fák vízszintesen a vízen, gyökérzetük kifordulva a földből. Idén még élni fognak.

De nem ettől lett könnyes a szemünk, hanem az ártéri erdő alját beterítő szeméttől. Amit a víz hozott. Pillepalack, papucs, üveg, kanna....

Eddig is el akartam menni a szombati szemétszüretre. Hát most még jobban el akarok menni.

Vissza kéne küldeni NEKIK.

Fagyiztunk is, mert a Fagyista TELEFONÁLT, hogy NEKEM készített csaóbimbó fagyit. (Nemtom mi a rendes neve a fagyinak, de oltári finom!!!)