Na, persze írhatnék arról is,
...hogy veszekszünk eM-mel, mert születése óta elbeszélünk egymás mellett, mert az összes bölcsességem sem elég, hogy megértessem magam vele
...hogy hirtelen idegrángást kapok a rendetlenségétől, a reggeli "leszaromhogyeléremeabuszt" hozzáállásától
...hogy alkalmasint percekig fogalmazgatom magamban a mondókámat, mert nem, nem akarok alkalmat adni a bunkóságra (persze, ő azért megtalálja a módot)
...hogy én meg azt nem, nagyon nem viselem el és azonnal ott állunk és ordítunk egymással
...hogy utóbb azért képes vagyok bocsánatot kérni, ha végső felindultságomban le hülyebunkózom, és akkor, de csakis akkor, ha már felszállt a lila köd (kell, hogy le is szálljon, mert anélkül nem megy nekünk), szóval akkor képes elmondani, hogy mi bántja EGYÉBKÉNT
...hogy Bé is kamaszodik, bizony, máris, és keresi a korlátokon a réseket, nagyon keresi én meg ott állok feszt vigyázzban, mert elég egy önfeledt pillanat és már bújik is
...hogy mingyámegőrülök a nagyszobában szétszórt LEGO-tól
...hogy egyedül söpörtem össze a leveleket a fűről, mert A. elment horgászni, bár megkérdezte, hogy ugye nem baj, de hogy mondtam volna, hogy de, baj, mikor egész héten ezt a három óra vízparti bambulást várta, viszont a szomszédasszony is beszólt, hogy náluk is az ő neve van írva a lombsöprű nyelére
...hogy A. nem vesz észre itthon semmi tennivalót a szokottakon kívül és beza vezetgetni köll, azt meg nem szeretem, mert okos és jószándékú embör, saját akarattal, én meg nem vagyok nagyvezír, hanem csak kicsi
...hogy igen, nálunk is vannak problémák, véleménykülönbségek, ellentétek, harcok, csak egyvalami nincs: sosem hibáztatjuk egymást. Mindenki megjárja a saját poklát a saját hülyesége miatt (eM-nél ez nagyon nem látható, bár ha nagyon figyelek, akkor észreveszem).
Azt hiszem ettől működünk.
(...hogy én meg úgy vagyok tökéletes ahogy vagyok és kész. :DDD)
És milyen jó volt úgy ülni a színházban, hogy A. karolta a vállam, én nekidőltem félig és éreztük egymás rezdüléseit. Valaki mondta múltkor, hogy jó volt bennünket látni az utcán, mert MÉG MINDIG kézen fogva járunk. Mi az, hogy még mindig? Meg van határozva, hogy a párok csak X évig viselkedhetnek összetartozóként az utcán? És ha azt tudná, hogy nem múlhat el reggel anélkül, hogy össze ne ölelkeznénk egy percre a konyhában, erőt merítve egymásból a naphoz?! (Időnként Bé is becsatlakozik a köráramba.)
Na, persze, tudom, a problémákról, negatívumokról kezdtem írni, mielőtt bárki azt hinné, hogy mi vagyunk a TÖKÉLETES CSALÁD, pedig nem, nagyon nem, de azt hiszem nem megy nekem a panaszkodás.
Be is fejezem. :))
