vaskalap

"Mindjártszéthasadok, csak még bírom kicsit" hátsó külsővel tekertem végig a hétvégi bicajtúrát. Ma végre hozzájutottam a jó új gumihoz, ki is cseréltem. 

Aztán próbaútra mentem a faluban, hát akkor már a temetőbe.

Most már két sírt látogatok szívből. 

Vittem virágokat a kertből, Mártinak egy szalagot is a bicajtúráról. 

Állítólag az a szokás ebben a faluban, hogy a temetéskori virágokat ott kell hagyni a síron egy hónapig, így aztán úgy néz ki a sír, mint egy komposztrakás, pár friss virággal. Hallottam a fejemben, ahogy Márti véleményezi, még a szájbiggyesztését is láttam. 

Eleven ez még, túl eleven.

...hiba e megköszönni egy jóízű beszélgetést/vitát egy 17 évessel?

...egy hónap, pont egy hónap. 

A könnyek ugyanúgy égetnek most is.

A diófa alatt alkonyatkor nyüszítve, vagy csak úgy, egy kép láttán.

------------------------------------------------------------------------------------------------------

És még mindig az jut eszembe, hogy majd Mártit megkérem a sütire...

Fááááááááááj.

....nem gondolni rá. Tényleg.

Vagy csak vidám dolgokkal kapcsolatban. Aztán mindig eljutok a "na, majd ha..."-ig, aztán nincs majd.

-------------------

Hazafelé megint látomásom volt. Mert képekben gondolkodom, és láttam, ahogy bicajozik felém a szokott sarkon, egyenesen ülve a cangán, vigyorogva, már fékeztem, hogy beszéljünk pár szót.

Nem ő volt. 

Hát persze.

------------------

Egyik este kerültem egyet a faluban, megnéztem az idén rendkívül gazdagon nyíló rózsákat a kertekben, kapuk mellett. Egészen lenyugodtam, mikor két korunkbeli nő bicajozott el mellettem, beszélgetve. akár mi is lehettünk volna.

-----------------

Aztán elém kerül a számla, amin a sírhelyét váltották, temetését fizették..................

Ültünk a töltés tetején, és hol halkan beszélgettünk, hol hangosan nevettünk. Á, röfögve röhögtünk. 

Ő hozott egy kicsi üveg meggybort, én meg valami nasit. Ettünk, ittunk, váltottuk a világot megfele, néztük a zöld tájat, meg a felhőket, hajtottuk a szúnyogokat mikor már nem sütött oda a nap. Kiültük a füvet a töltés peremén.

Beszéltünk gyerekekről, betegségről, tervekről. Mint mindig.

Elmentem ma oda. Nasit nem vittem, de bort igen. Megfeleztük, mint akkor.

És köszi a tegnapi cseresznyét.

Valami kicsi átjött Mártiból belém.

Még sosem fordult elő velem, hogy fantáziát lássak fél marék eperben.

Most megfőztem lekvárnak.

Valaki mindig szóba hozza, valaki mindig emlegeti.

Valamiről mindig eszünkbe jut, aztán meséljük. Vagy nem. 

Néha jó lenne kivenni a fejből, kompletten, néha meg az fájna, ha nem lenne benne.

Egyik nap vidám, másik nap nagyon szomorú. 

Vasárnap azt gondolod túl vagy a nehezén, kedden potyognak a könnyeid gyomlálás közben.

Guzsalyozod az emlékeket fonallá, a csomókat nehezen dolgozod fel, de végül azok is belesodródnak a szálba.

Jó lenne egy óriásit sóhajtani, hátha attól leesik a súly.

De még nincs akkora sóhaj.

Imént belenéztem virágkötözgetés közben egy nektárban fürdő méh szemébe.

Azt a céltudatos gondtalanságot szeretném megtanulni még.

Azért találta ki a csíkokat a hajamba a fodrász, mert nem szeretném festeni még a hajam az őszülés miatt.

Tegnap, ahogy válogatta a tincseket, egyre többet kent be a szőkítővel.

Ma reggel nézem: csaknem szőkenő lettem.