vaskalap

Egy ismerős kisbabája, ahogy a hűtőajtó polcán egy tejeszacskóban alszik és darabokból kell összerakni. Utána működik.

Összetörtem egy széket álmomban. Nem akármilyet, nem légiesen könnyű darabot, hanem olyat, ami igazi fából van, nehéz és erős. 

Pedig csak nem válaszoltak egy kérdésemre.

Mi jön még?

Szeretek álmodni. Kíváncsi vagyok a fejemben születő képekre, történetekre bármilyen furák is. Érdekesek, jól szórakozom.

Tetszik a nagy fa, ami védelmet és enni is ad, viszont pont annyi ága esik le, ami a tábortűzhöz kell.

Tetszik a hosszú bicajozás is, még akkor is, ha nagy, összedobált kövekből álló hídon kell átmenni és nem tudod melyik kő fog lezuhanni. Kihívás.

Szeretek bejárni nagy házakat, egyszer csak megváltozó stílussal.

Szeretek a barátaimmal álmodni, sőt, a rajongottam is jöhet, hát persze. 

De mikor ma délután az a kifejezés ugrott be a jól megérdemelt szombati szunya közben, hogy "harántcsíkos háttérzene", hát vihargyorsan ugrottam ki az ágyból.

- Szia, naptárközelben vagy? Mikor jöhetek?

- Öööööö, várjál csak.... ma, hat körül?

- Oké, jövök.

-------------------------------------------

- De csinos vagy! De ezekbe a ruhákba imád a haj beleragadni.

- Nem készültem ma fodrászhoz.

-------------------------------------------

- Mikor mostál hajat? Megmossam?

- Ma reggel. Nem készültem fodrászhoz.

--------------------------------------------

- Mennyi lesz? .... Basszus, nincs is nálam elég pénz, nem készültem ma fodrászhoz. Kártyával fizethetek?

Idén már nem jár utána a plusz két nap gyerekszabi.

1. nap

- Anya, kiégett az égő a kislámpában.

- Jó, holnap kicseréljük.

- Addig viszek mécsest.

2. nap

- Aha. Viszem a mécsest.

3. nap

- ????

- Délelőtt még eszemben volt, hogy égőt kell venni.

Mécses.

4. nap

- Oké, felírtam.

Mécses.

5. nap

- Nem, nincsen gyertyaégőnk pici foglalattal.

Mécses.

6. nap

- Négyet kérek belőle.

Kicseréltem, működik.

De lehet nem szólok. Olyan romantikus mécsesfénynél fürödni.

Az úgy kezdődött, hogy futni kezdett.

Jó, nem úgy kezdődött, de valahonnan indulni kell.

Először kicsiket, aztán egyre nagyobbakat. A tré göncöket, kinyúlt gatyát, pólót nem bántam, de látva az elszántságát és a távokat, amiket teljesített, nehezen, de rávettem, hogy legyen a cipő profi. 

Lett.

Aztán ez a cipő egyre nagyobb távokat futott, egyre sűrűbben. Bírta, jó vásár volt.

Néha elkísértem őket bicajjal, megbűvölve figyelve a cipő sarkát, ami futott előttem. Néha elméláztam honnan is indult a gazdájuk és vajon hová tart? 

Néztük együtt azokat az ismerősöket, akik versenyeken indultak, kórusban ismertük el a teljesítményüket, de neeem, ő nem akar, ő magának fut.

Ennyiben maradtunk. 

Közben lett profi ruha is, fényvisszaverő, meg nedvességáteresztő, meg finom varrású, hogy ne dörzsöljön a hosszú távokon.

Még nagyobb távok születtek. Kánikulában fékeztem, télen-sötétben ellenőriztem indulás előtt az észrevehetőséget.

Jött egy kis verseny. Félmaraton, hát az menni fog. 

Ment.

Emelte a tétet és a távot szorgalmasan, aztán egyszer azzal jött haza: mi lenne ha...? 

Másnap körülnéztem az oldalon és ha már ott voltam, be is neveztem. 

A cipő továbbra is kitartott. Kimostam, csomagoltunk, válogattuk a ruhákat, többet is elraktunk.

Másnap utaztunk. Eljött értünk egy barát, mert a barátok arra valók, hogy meglepjenek bennünket. Arra is.

Átvettük az indulócsomagot, beszívtuk a versenyközpont levegőjét, megkerestük a névsorban a nevét, aztán már csak a pótanya-menedzser-sportorvos tésztavacsorája várta. Meg némi öltözés-vetkőzés, keresve a legjobb összeállítást másnapra. Hogy ne fázzon, hogy ne legyen melege, hogy ne csússzon fel, meg le.

A cipő maradt. 

És kibírta a másnapot, a négy órás futást. 

Biztosan látta a többi cipőt, ami hűségesen segítette gazdájukat. A kicsit, a nagyot, a kövéret, a vékonyat. A bácsit, akiből a járást se néztem volna ki. A párokat, ahol az egyik nemlátó, a másik látó volt. A kerekesszékeseket, akik nem tudtak visszainteni a szurkolóknak, de egy mosolyt azért küldtek. Azokat, akik nemes célért futottak, és azokat, akik magukért. A mókás jelmezeket, a színpompás mezeket. Sokan könnyedén, arcukon mosollyal futottak, néhányan görcsös igyekezettel, arcukat grimaszba rántva mentek. Aztán voltak a befelé figyelők, az órájukat nézők, meg azok, akik nem várták meg a frissítőpontot, menet közben ettek-ittak. 

Sok cipő futott ott aznap. 

Koptatták az aszfaltot és viszont. 

Megvártuk a mi cipőink gazdáját, integettünk, hajráztunk neki, aztán rohantunk a célhoz, hogy ott legyünk, hogy lássuk az ELSŐt. 

Azóta van új cipő, új terv.

Simogatom a vásznat a forró vassal bambán, majd beugrik ki is aludt ezen a nagypárnán legutóbb.

Látom az arcát, mikor ideért, mikor ölelni kellett volna, de nem lehetett rögtön. Látom a rosszul titkolt könnyeit is, mikor búcsúztunk. 

Látom a nevetését, a szemvillantását.

A többinek is, jönnek sorban, ahogy szoktak.

Szerzett anyám, tesóm, bátyám, nagyim, sógorom, unokahúgom és a távoli rokon, akit még nem tudok hová tenni. 

Hetek óta tudtam, hogy jönnek. Pakoltam, terveztem, takarítottam, ágyat húztam, mindent elraktam, ami útban lehet. Fekvőhelyet készítettem, tányérokat előszedtem, plusz asztal, szék...

Lett aztán kupi, táskák, idegen tárgyak, állandó zaj, ritka csend, ferde asztal, sok lábbeli, mindenholpohár... Beszéd, ének, ajtók csukódása, valaki mindig zuhanyozik, valaki mindig jön, valaki mindig megy.... Nevetés, komoly beszéd, móka, csaknézés, indulat, hangulat...

Aztán megint csend lesz, hirtelen. Összepakolunk, takarítunk, üldögélünk öregesen a fotelban és hallgatjuk a csendet, nézzük a rendet.

Átlagot kéne vonni.

Érzelmi szélkakas vagyok.

Amikor szólnak hozzám.

Amikor nem szólnak hozzám.

Amikor nem jön ki segíteni.

Amikor kijön segíteni.

Amikor békén hagy.

Amikor óvatosan közelít.

Amikor észre veszi.

Amikor nem veszi észre.

Amikor............

Amikor teleszalad minden, nem csak a hócipő.

Amikor nem jó semmi.

Amikor nem jó senki.

Amikor nem találja a szennyestartót. 

Amikor megtalálja a szennyestartót.

Amikor hazajön.

Amikor nem jön haza.

Amikor szétesik a teatojás és kiszóródik a tea.

Amikor mosogatás helyett a földhöz kéne vagdosni inkább mindent.

Amikor............

Amikor mindegy.

Amikor nem mindegy.

Amikor tök mindegy.

De nem.

Akkor se mindegy.

Amikor nem megy a szeretet.

Hát az egy pokol.