Azért jó, ha elkísérem a hitest futni, mert mp3-at hallgatok közben - úgyse tudunk beszélgetni - és akkor utólag ki tudom számolni, hogy mennyi idő alatt futotta a nagykört. Én azt gondoltam kiskört megyünk, de nem. A halálfaszárán, az elkerülőúton szép volt, mert se hold, se közvilágítás, csak a bicajom szentjánosbogara (elemcsere! elemcsere!), viszont az út jégsima, lehet az eget bambulni, lehet a csillagokat számolni. És ha holnap szép idő lesz, akkor elcsábítom (békát a tónak ugrasztani...) egy sétára az erdő alá, mert olyan illata, lehelete van a Tiszának, hogy menni kell oda egy kicsit.

A karácsonyt túléltük, extra összekapaszkodással, így különösebb fájás nélkül. 

Sokat gondolkodtam rajta miféle próbák elé állít bennünket még az élet, de aztán vállat vontam: mindegy. 

A legszebb úgyis a születésnapom volt, nem a karácsony. A születésnapom, amire meglepetéssel készültek a barátaim és én meg úgy tettem, mintha nem tudnék róla. Semmi különös, csak az egyik sütit hozott, a másik meg bort, aztán sorban megérkezett mindenki és jó volt. Ettünkittunkbeszélgettünk, nem is kell több.