Érkeznek sorban a kollégák. Kolleginák. Az előadót leszámítva 1 férfit látok. Megszámolom: 84 hely van a teremben, még nem tudni minden hely foglalt lesz e. 

Hátul ülök, van időm felmérni a termet. Most jövök rá nem jól választottam: messze vannak tőlem a vészkijáratok. Mire is számítok? 

Ez mind könyvelő. A fehér hajú néni is, meg a hosszú hajú, extravagánsfrizurás lány is. A szemüveges rövidhajúak, az átlagos hosszúhajúak. És igen, vannak legginsesek is. Hehe. Eddig egy Praktika magazint láttam, úgy tűnik, ők tényleg figyelni jöttek. Eddig másik városba jártam továbbképzésre, itt most vagyok először. 

Szomszédnőm született. Fiatal lány a hosszúhajúak rendjéből. 

Kezdünk. Nagy szeretettel köszöntenek bennünket, néni megnyit, bácsi vár. Toporog, mondaná már. Próbálgatja a mutatópálcát. Borzasztóan csúnya ember, az előadói képességeit még nem ismererem. Lesz rá két napom. Könyökvédős zakója van.

"A kettős könyvvitel az emberiség legnagyobb találmánya, és minden háztartásban kívánatos a megléte."

Szomszéd lány dolgozni kezd, munkát hozott. Milyen igaza van! 

Fél óra telt el és már kér ásítást elnyomtam.

"Egy sor gondolat ébred bennünk, ha ezt a vagyont célszerűen csoportostjuk"

Ha előre dőlök, fázik a hátam. Ha hátra, fáj a seggem, már elültem. 

Pukihangot adnak a székek a mocorgók alatt.

Mikor egy 120 kilós okleveles könyvvizsgáló azt mondja: MURIS.

Szünet.

Utálom az ultramodern mosdókkal járó bizonytalanságot. Viszont szállingózik a hó.

Hosszú nap lesz.

"Nem tudom, sikerült e úgy megfoalmaznom a kérdést, hogy mindenkinek felkeltsem az érdeklődését?"

Az aktív és passzív elhatárolás jó dolog. Kár, hogy belekavarodunk. Nem csodálom.

Most látom, hogy a karkötőmön van egy felni formájú darab. 

El fogok aludni. Inkább felbosszantom magam az előadás közben körülöttem dumálók miatt. 

Séta a hidegben, egy gyenge kávé a közeli boltban. Ebédszünet. Még az kéne, ebéd! Tuti elaludnék az utolsó felvonás közben. 

Vettem egy kardigánt egy turkálóban, legalább lesz min méláznom a következő két és fél órában. David vigyáz rá itt a lábam mellett. David, Bechaméktől.

Nem szeretem a későket. Egy órát beszéltünk meg, nem? Jönnek a kopogós cipőkben, zörögnek a székkel, szatyorra. Morr. 

Még SOHA nem kellett vásárolt/értékesített követelést könyvelnem. 

"Ugye milyen ínyenc dolog? Hát ezért szeretjük a számvitelt!"

Aláírtuk az utolsó jelenlétit is mára. Tán le is léphetnék.