Ezt most csak másolom, máshová írtam meg a múlt heti kirándulást.
Az fontos, hogy az ember néha legyőzze önmagát és ha máshogy nem is, de négykézláb megmássza a hegyet. Visszafelé meg a fizika dönt, mert a magasan ülő súlypontot jobb a földhöz közel tartani, tehát seggen csúszni a veszélyes szakaszokon. Megizzadtam, remegett a lábam, nagyon büdös lettem, de megcsináltam. Különösen, hogy Bé már régen fenn volt és így biztatott: "Gyere anya! Kapsz kávét!" Új értelmet nyert a foggal-körömmel kifejezés. Hanem a hálószobánkra mindenki irigy volt, mert egy üvegfal mögül szemléltük a völgyben irizáló várost, fekvésből meg igazi csillagokat láttunk. Egy anyukával osztottuk meg a helyet és mint kiderült, jól választottam, mert nagyon halkan aludt.
A buszt akarom még elmesélni, mert az egy élmény. Egy Ikarus 55-ös vén csatalóról van szó, erről itten ni: link
Komfort szempontjából nem egy jó választás, mert se magas, fejtámaszos háttámla, se lábtartó, se légkondi, ellenben szakadó esőben beereszti a vizet az utastérbe, na de a fíling! Amihez a sofőr is, jaaaaj, nem sofőr, hanem AUTÓBUSZVEZETŐ hozzájárul, mert imádja ezt a járgányt, saját kezével hozta vissza az ócskavastemetőből, dédelgeti, szeretgeti, büszke rá, meg minden amit el tudsz képzelni. Azt most hagyjuk, hogy bárhol megáll, még tán a puszta legüresebb közepén is, biztosan akad legalább egy ember, aki sikoltozni fog a gyönyörtől, de ha a Gyuri a turistaközpont parkolójában, míg az utasok a múzeumban tesznek eleget a TANULMÁNYI kirándulás kitételnek, szóval a Gyuri elpihenne a négyesülésen, ezt nem teheti, mert nem félnek feltépni a járgány ajtaját, mert biztosan szabad, meg egyébként is, viszi a látogatókat a lelkük, a józan eszük meg hadd toporzékoljon. Aztán ott van a tradicionális tiszteletkör egy-egy város emberekkel teli körforgalmában, aminek MINDIG vigyorgás, tapsolás, az utas anyukák részéről némi (némi?:D) sikongatás a jutalma. Így aztán senkit nem érdekelt, hogy ez a busz NEM TUD felmenni Kékestetőre, leszünk szívesek feltúrázni oda. Megpróbáltuk, de eltévedtünk, ebből lett a négykézlábas hegymászás, onnan meg inkább visszatértünk a kiindulási pontra.
A növénykét nem sikerült meghatároznom, és van egy másik is, azt se. Majd ha nyugdíjas leszek.
Jó volt.
Gondtalanság (mert az utóbbi idők eseményei után nem feladat, hogy merre is menjünk, mert elvesztünk, különben is, biztosan vannak izmos, jóképű hegyimentőbácsik a Mátrában), levegő, fény, vihogás, mélylélektan éjjel egykor, csend, szivárvány majdnem felülről látva, csivitelés, finom kaják, jó bor.
Rám fért.
Gondolkodtam, hogyan írhatnám meg ezt a kirándulást, de csak iskolás, percről percre elmesélős módon tudtam volna, hát most itt van ez, hangulatjelentésnek megteszi.
