Kata kérte, írok hát.

Nem iskolai évzáró volt, hanem a táncos. Megmutatják a csoportok mit tanultak. Ez - általában - nagy tetszést vált ki belőlem, de pénteken nem volt türelmem a botla kis táncosokhoz. Bé-be is csak belekötöttem volna, ha nem tart olyan sokáig civilbe öltöznie.

Keserű, cinikus vagyok, na.

Ültem a nézőtéren, tök egyedül, pedig sok ismerős ült körülöttem, kedvesek voltak, szóltak hozzám, még egy tök ismeretlen anyuka is nagyon kedves volt, mégis alig vártam, hogy lemenjen Bé-ék száma, menni akartam el onnan.

Szeretnék már meggyógyulni.

Ez persze orrba-szájba munkával nem fog menni, de most nincs választásom.

Meg hát nem is tudom, mi lenne gyógyító hatású. És hogy van e olyan.

Délután aludtam egyet. VELE álmodtam, megint. Már az asztalánál ült, dolgozott. Én a helyemen és zavarban voltam. Jöttek az értetlen ügyfelek, egyik a másik után.

Fel kellett kelnem, kimenni a vécére, döngő léptekkel mentem ki. Visszafelé azt gondoltam, talán nem álmodom tovább. De, tovább álmodtam.

Szombaton elmentünk hajnalban horgászni. Ott, a vízparton éreztem csak könnyűnek a lelkem. Ott tudott üres lenni az agyam egy kicsit.

Nem AKAROK ilyen lenni.

Bocs, Kata.