Mikor azt mondom, hogy fáradt vagyok, akkor nem fizikai fáradtságról van szó, hanem szellemi-lelkiről.

Amikor délelőtt a melón és a lelki támasztáson kívül semmire nem jut agyam, délután meg a napi dolgok levezénylése foglalja el az összes kapacitásomat.

Gondoltam már arra is, hogy kicsi az én agyam, sőt, lássuk be, hogy tényleg kicsi. De az is igaz, hogy tényleg bezártam magam ABBA a ládába. Ez nem egészséges, tudom. És hiányoznak a saját gondolatok.

Annyira sötétben vagyok, hogy semmi nem jut el hozzám, ami nem RÓLA, vagy a Csatolt Tartozékaimról szól. Ezzel nem csak a bánattól, fájdalomtól óvom (???) meg magam, hanem az örömök is elvesznek. Látom én, hogy szép, hogy jó, hogy rendkívüli, csak leszarom.

Megérintett a minapi Falka-érzés és érzem a rendkívüliségét, de a ládát nekem kell felnyitnom. Ja. Csak nem akarom, mert nem vagyok elég jó, meg önfeláldozó. Ha most TUDATOS lennék, akkor elmennék a világgá, mert nem kell a fájdalom, a keserűség, a féltés, a tehetetlenség. Ehhez én nem vagyok elég JÓ.