Elméláztam ma a tűzhelyen alakuló vacsorát őrizve, hallgatva a híradó után "úgymaradt" tévét, hogy nem is biztos, hogy jó nekem, hogy idegesítenek ezek a mai műsorok. Egyrészt: az emberek többsége nézi őket és másnap megbeszéli. Az előző munkahelyemen konkrétan furabogár voltam, mert nem tudtam hozzászólni a NagyTestvér történéseihez. Nem tudtam beszélgetni erről, mélyebb témákról meg nem lehetett/nem velük beszéltem meg. Komolyan veszélybe került a szocializációm, vagy mim. A főnököm rá is kérdezett egyszer, hogy akkor mit csinálok én esténként??? Mondjuk, jó hülye kérdés volt két kicsi gyerek mellett, de ez legfeljebb az ő családi életüket rajzolta körbe. Mert ő kirohant a melóhelyről, az útba eső kocsmában bedobott egy sört és egy felest (sosem többet!!!) és elrohant a buszmegállóba. Pont ki volt számolva az ideje. Komoly probléma volt, ha egy-két percre feltartották. Hazaért, átöltözött, tálcára dobott kaját és beült a tévé elé. MINDENT megnézett. Politika, sport, természetfilm... mindent. A reklámszünetekben kirohant gereblyézni, vakondok krvaannyát szidni, füvet nyírni. Najó, a füvet nem reklámszünetben nyírta. Viszont azt meg én nem értettem, hogy miért kell az asszonynak a fűnyíró zsinórját húzigálni, igazgatni, mert remekül meg lehet oldani egyedül is a problémát - tudom, csinálom.
Szóval, mindent megnézett és másnap elmesélte. Néha azon kaptam magam, hogy a homokkal töltött két kilós celluxtépőt markolászom és a fejemben már ott van a dobás íve, ami a fejéhez vezet. Az én asztalom volt legközelebb a trónjához, az én dobhártyám rezgett a legjobban. Mondtam már, hogy ordításérzékeny vagyok?
Szóval, média.
Fakanálszédítés közben elképzeltem, hogy mi mindent nézhetnék háttérként a Vacsoracsata helyett (nem tudom mit főzött az Eszményi, mert amikor a Heilig lelépett, akkor én is), de arra jöttem rá, hogy semmit. Mert ha én tévézek, akkor odaülök, odafigyelek. Mert a Híradót rádióműsorként hallgatom, elég is annyi belőle.
Na de így lemaradok. Miről is?
