Nem, nem fogok hosszas bejegyzést írni a kirándulásról, mert Szilvásvárad ugyebár mindenkinek ismerős, a társaság jó volt, a szállás szocreál, a busz meg egy roncs, de nem ez a lényeg.

Hanem az a három nap, amit a nagyfiammal töltöttem itthontól távol és rámjött a boldogság, mert kedves volt, meg normális, meg figyelmes és intelligens. Jó volt a "külső" szemlélő szemével látni, megtapasztalni, hogy milyen is máshol, másokkal.

Fordul a kocka. Lassan, még az élén billeg, de fordul.

Anya, bele ne ess a szökőkútba! Anya, figyelj, jön az autó! Anya, itt vigyázz, rossz az út!

Igen kérem, elkezdett vigyázni rám. Élveztem, mi ne mondjak, provokáltam finoman a helyzeteket.

BESZÉLGETETT velem, KÉRDEZTE a véleményem, szájhúzogatás nélkül bólintott a cipekedésbeosztásra, nem hisztizett, ha fent felejtettem valamit a szobában és másodszor is megkértem, menjen vissza.

Szombaton este "együtt ittunk", söröztünk, megosztottuk a felbontott dobozokat. (ÉÉÉÉÉÉÉÉN! SÖÖÖÖÖRT!!!)

Nem volt ideges, ingerült, türelmetlen, felcsattanó, viszont okosan elmondta az ellenvéleményét, amit én vagy elfogadtam, vagy nem, de emberi módon meg tudtuk vitatni a felmerülő kérdést.

Ezdejóvolt!!!!!