Jegyzeteltem ám!

Sokat vonatoztunk, cipeltük a bicajokat magunkkal. Ami egyrészt nagyon jó, másrészt meg nagyon drága, már ami a jegyet illeti. De ahogy a buszra se lehet állójegyet, meg ülőjegyet váltani, úgy a vonatokon is ugyanannyiba kerül, ha a vagon végén, a peronon szállítod a cangát és elviseled, hogy morognak némely utastársak, mert nem férnek a budihoz/ajtóhoz, mint ha a külön kerékpárkocsiba tudod elhelyezni, mert VAN. Jó, nem morgok.

Láttunk sok szépeket a vonatból, ez az egyik és egyetlen előnye, hogy körbe kell utazni az országot egy bizonyos célhoz. De az azért mókás (és bosszantó), hogy Zalaegerszegről Keszthelyre Ukkon keresztül vezet az út. Igen, van ilyen nevű település az országban. Vedd elő a térképet és látni fogod, hogy egy egyenlő oldalú háromszöget jársz be a vonattal.

Hétfőn még egy hegyet is meghódítottunk bicajjal. Jó, nem olyan nagyon nagy az a hegy, de a 300 méteres magasságával igenis próbára teszi az alföldi kontrásbicajost. De legalább nem törte fel a seggünket az ülés, sokszor toltuk felfelé. És valódi volt a mosolyom, innen üzenem a szembejövő autósoknak, élveztem a megpróbáltatást. Mert élvezet, ahogy a tűz jön megy benned, először a combodban jelentkezik, aztán a vádlidban, legvégül meg kiköt a fejedben, mert a meleg felfelé száll ugyebár. Aztán ott is marad. (És OLYAN büdösen még nem érkeztem vendégségbe.)

Ezzel együtt legközelebb gondosabban tanulmányozom a domborzati térképet. Mert nem tétel plusz 10 kilométer, ha azt sima úton kell megtenni.

No. A balatoni szállásunk jó választás volt, bár furcsán néztünk egymásra, mikor kiderült, hogy a vonatsín a kert végében van. De - érdekes - nem zavart bennünket.

Volt egy kíváncsi néni a szomszédban, ő mindig előjött, ha mozgást hallott nálunk. Szerintem unatkozott.

Nem mentünk be a Festetics kastélyba. Már a kapunál ellenszenves volt a tábla, miszerint fűre lépni tilos, a fű meg olyan volt, mint augusztusban a töltésoldal a kiégett növényekkel. És innen üzenem: a felnőtt kétezer és a gyerek egyezer belépőnek kicsit sok, számoljanak utána: az nekünk 5 000 lett volna. Naköszi, ez nekünk nem éri meg.

Ellenben a Játékmúzeum nagyon jó volt, meg a gagyimúzeum is, bár ott már-már sírtam a giccstől, de erre figyelmeztetett a a tábla, magamra vethettem.

Bé jól tájékozódik, hát persze, férfi. Így aztán beálltam mögéjük, tekertem és ráértem nézelődni, csodálkozni, csak arra kellett figyelnem, hogy a fényvisszaverő csíkját kövessem valamelyik pasimnak.

Csend volt a fejemben. Nem kellett gondolkodnom, döntéseket hoznom. Láttam egy szép noteszt egy könyvesboltban, de egy árva gondolatot sem fedeztem fel a fejemben, amit beleírhattam volna. Ültem sokszor a teraszon, hallgattam az esőt, kaptam egy-egy pohár bort és jó volt így. Vártam a mókust, lestem az előttem álló fa lombját, de nem jött a mókus.

Fenékpuszta nagyon szép. Már ha nem attraktív látnivalóra vágyik az ember. Kedvesek voltak az ottani emberek, készségesek, segítőkészek, pedig nem szóltunk, hogy jövünk és fizetnünk sem kellett. Egy becsületkasszát mutattak kérdésünkre, tegyünk bele amennyit gondolunk. Megnéztük a közeli római romokat is, és jó hogy ezt írom, mert meg kéne néznem, hogy azok a falak a régészek munkája e a feltárt nyomok alapján, vagy eredetiek.

Találkoztunk Bé tesitanárával Keszthely belvárosában.

Nagyjából ennyi, amit le tudok írni így hirtelen az összes jegyzet ellenére.