Idén először.

Nem jól indult, de még nincs vége, bár én már hazajöttem.

Mert ma kora reggel akartunk menni, de azt nem lehetett, külső ok miatt. Aztán megcsúszott az ebéd, az is külső ok miatt.

Ebéd után összeszedtük magunkat, de az se volt egyszerű, mert hol a mérce, anélkül sehova, mert megba...büntet az ellenőr. És a párnák? Kulcsot hozol? Vizünk van? Áááááá, a gyerök nem rakta vissza a feeder botomat, szétrúgom a ...

Kikanyarodunk, én a gólyákat bámulom a fészekben, A meg nekifog hangosan nevetni, forduljunk vissza, az engedély a kisasztalon maradt.

Csukáshely foglalt, a jászos is, onnan jó darabon átrendeződött a part, nincs jó hely, de majd itt, meg itt kitakarítjuk, jó lesz az, forog a víz, meg áll is. Megállunk egy nagy fánál, talán oké, már-már berendezkedünk, mikor kiderül, hogy nemhogy sáros lent, hanem folyik a víz a földből, gyerünk innen, mert beszakadunk fástól-homokostól-agyagostól.

A padnál állunk meg. Tavaly eM fogott itt egy nagy pontyot, büszke is volt, meg sokan is láttuk. Félóra eltelik, a kutya nem kíváncsi ránk, gyerünk tovább. Végül az eredetileg elgondolt helyre megyünk, a mólóhoz.

Én jól éreztem magam.

Kíváncsi volt ránk egy vörösbegy, hallottam a jégmadár kiáltását, láttam sok domesztifikált vízikeselyűt (by passaggia), aminek a magyar neve szürke gém, kacsákat, kócsagot, bakcsót.

Annyira lelazultam, hogy rögtön megláttam a felhőkben a fogorvosnál ülő Zeuszt, a három egér egymás után megy képet, a kutya elnyúlik a kövön nyáron figurát, a viháncoló lovat, a puttót... Szemben volt egy fa, azt tökéletes dinoszaurusznak láttam.

Aztán mi hazajöttünk Bével, mert kielégítőnek láttam a sár mennyiségét a cipőjén és a nadrágján.