Felváltva mesélnek ma a suliról és kialakul bennem a kép a tanárokról.
Az egyiké könyvjelzőt készít a gyerekeknek, (kivágja, ragasztja, rajzolja, a hátuljára versszakot ír), beleírja a füzetbe a fontos tanulnivalót, mert tudja, hogy a kicsi nem képes rá rendesen és ezzel megadja az esélyt.
A másiké csúfolódik, gúnyolódik nyelvórán, mikor a többértelmű szavak a fő téma és hangosan gondolkodik a gyerök a jó választáson.
Az egyiknek meg fogom köszönni. Mert a kicsi azon tanakodik, hogy hogyan hálálhatná meg ezt a rengeteg kedvességet. A másikkal mit tegyek???
A nagy küzdjön meg a tanárával? Mennyivel könnyebb lenne, ha inspiráló lenne a helyzet és nem bosszantó. Divat még a megszégyenítés?
Elkalapáljam?
