Gyerek ez még, gyerek.

Szalad a gyepen, hosszában, jobb kezében citromleves flakon, vízzel, a válla fölött tartja, szalad, folyik a víz, nézi, nevet. Jön mindjárt, segít, csak megpróbálja mégegyszer.

Én állok a vasvillára támaszkodva, őrzöm a tüzet és nézem a gyereket.

Később, szalonnasütés közben meg olyanokat mond a sötétben, mint egy szakállas bölcs.

Elvetette az uborkát, segített locsolni, megpróbálkozott a tőkék elhordásával is, de azokat apa is nyögve emelte a talicskára. Jött-ment, mozdult, részt vett az előkészületekben, később hozott még kenyeret apának.

Árnyékbokszoltunk. Égett az udvari lámpa, jó hosszú árnyékunk vetődött a fűre. Hamar rájöttünk, hogy nem jó, ha szemben áll velem, mert a füvet nézzük, nem egymást, úgy nagyon esélyes az orrbavágás. Játszottunk. Rémeket árnyékoltunk a nagy fenyőre is a tűz fényénél.

Ez de fog hiányozni majd.