Napok óta az a délután jár a fejemben, amikor elmentünk a Tiszára A-val horgászni. Ladikkal, vasárnap délután, a nyár végén.

A csend, a béke,  víz ragyogása, szelídsége, zöldje-sárgája, a benne kavargó homok.

Ültem a csónakdeszkán és csak néztem ki a fejemből. Semmin, de semmin nem kellett gondolkodnom.

Meg az a hely, ahol a nyáron táboroztunk. Vajon milyen lehet most? Hideg, jeges, rideg. Hülyeség, de az jut eszembe, hogy cserbenhagyjuk a nyári táborhelyeket télen. Nem mintha hiányoznánk a vízpartnak. Nyáron sem, ami azt illeti.

Megnéztem a vizet minap. Hiányzik.