Van benne valami megnyugtató. Most nagyon lassú, nagyon letisztult, zöld-áttetsző a vize. Álmos voltam és csak ültem a partra húzott ladik deszkáján és figyeltem a két centis ivadékokat, ahogy a naptól meleg parti vízben keringtek. 25-30-an lehettek egy csapatban és rá se hederítettek a beszórt sütimorzsákra, mást kerestek. Egy béka is a közelükben volt. Megvártam míg felrúgja magát a homokra levegőért, aztán elhevertem a csónak aljára terített pokrócra, aludni. Sütött a nap, nem mozdult a víz, A horgászott csendesen a parton, béke volt. El is szundítottam, de borzalomra ébredtem: a csónakban lakó 5 varangyos béka közül az egyik a kezemen keresztül közlekedett a megfelelőnek látszó helyre, ahol tovább düllesztheti a szemét. Eligazítást tartottam nekik, megfordultam és aludtam tovább. Hajó jött, billegett alattam az ágy, annak ritmusára meg hol sütötte az arcomat a nap, hol meg nem. Még álmodtam is.
Az óra szerint két órát aludtam, a belső órám viszont kiakadt, időtlen lebegésnek éreztem inkább ezt a pihenést. Megint megfogadtam: nem nyugszom, míg közvetlenül a vízparton nem lakunk. Mert arra felülni ébredéskor, hogy melletted, alattad ballag a folyó, játszanak a fények és csak nézel és elengeded az álmot, hoz helyette a víz ébrenlétet lassan, megfontoltan... Néha rablóhal fordul, néha kishal dobja föl magát, a parton motoszol valami a cserjésben és tovább lehet álmodni-mélázni, hogy mi lehet vajon? Rigók keresgélnek az avarban? Őzek toporognak, mert az ivóhelyükön kötöttünk ki? Egerek talán?
Megpróbálni olyan csendben maradni, hogy ha őzek, akkor lejöjjenek inni, némán bocsánatot kérni, mert megzavartuk őket. Elnyílt szemmel figyelni, ahogy szomjukat oltják... Szép lenne.
(Ez a kép nem az én művem, nem is az álmomé, hanem a Mesteré, köszönet és hála neki, meg ölelés is.)
Nemcsak a vasárnapi ebéd fáradtsága volt bennem, hanem a szombat éjszakáé is. eM bulizni ment, nem kellett volna, egy ismerős hozta haza. Éjjel A terelte ágyba, én inkább nem mentem ki hozzájuk, mert nem bírtam volna magammal, biztosan megütöm. Vasárnap mi korán keltünk, társadalmi munka, ja. eM 10 körül jött le és nagyon dühös volt, magára. Őszintének tűnt, ettől függetlenül elmondtam neki mit gondolok, csak már indulat nem volt bennem, csak a fájdalmat és az aggódást közvetítettem felé. Az ebédre érkező nagyapja már nem volt ilyen finom, persze neki friss volt az élmény. Az "elindultál a lejtőn fiam, hát nem látod?" résznél muszáj volt elfordulnom, mert nevetnem kellett, mert ERRŐL azért nincs szó.
Lássuk be: nem szükségszerű, hogy egy 17 éves kölök hülyére issza magát, de mivel mindene (értsd: keze-lába) megvan, legfeljebb az egója sérült, tehát jól végződött a kaland, legyen ez inkább tanulság egyrészt nekünk, másrészt neki és nem utolsó sorban az öccsének is. Sasolt ám a kicsi is, forgott a tányérantenna a feje fölött, mint a propeller.
