Jól van, nem rinyálok tovább, mélylélektan befejez, mesélek inkább a cinyókról.

Akik öten vannak.

Alapszín a fekete. Az elsőt mikor megláttam, előbb azt kértem, hogy kapcsoljatok villanyt fiúk, egy pillanat múlva meg azt követeltem, hogy oltsák le. Hátizé. Ronda. Az arca kicsit Pierrot, egyik fele fekete, a másik lehányt vörös. És csipás is volt. És ordított. Szépen lassan előkerültek a többiek is. Kedvenc is van. Ő fekete, de a hosszú szőrök között fehér színűek is vannak.

Néhány napig a garázsban laktak egy faládában, de tegnap este kiköltöztettük őket a diófa alá, mert ott jobban mozog a levegő. A láda tetejét egy tízesrekesz zárja le, plusz egy tégla a súly, merezekmindenreképesek, még akkor is, ha kb 5 dkg egy.

Eleinte a macskatápszerrel próbálkoztunk, de attól hidegrázást kaptak, eM berágott, csinált kicsit cukros, kenyérbeles pempőt és azt kapták. Most óccsóparízert dzsazsálok össze főtt tojással, tejjel hígítom.

Reggel fejest ugranak a tányérba, és ezt szó szerint kell érteni. A kajálás csúcsa, mikor az összes macska egymás hegyén-hátán a tányérban, mint profi játékosok a twisterpályán és lefetyelnek, mert az már megy, a nagyobb (2 mm x 2 mm) darabok még gondot okoznak. Bár ma este bíztató jeleket láttam ezügyben is. Ha tele a pocak, akkor diszkréten elvonulnak, kábelt fektetnek és jönnek is vissza megnézni mi maradt még. Mióta etetjük őket a mi lábunk is többször tejes, mint nem, mert felmásznak a lábfejünkre, feltámaszkodnak a lábunk szárára és nyávogva követelik a félpillanatig tűrt tutujászást, mert sürgős tanulnivalójuk van, pl Spuriról, a fűszálakról, a többi macskáról, a náluk alig kisebb békákról...

A fiaim morgás nélkül kelnek egy órával korábban, mert macskát kell etetni. Esténként (míg a szúnyogok be nem zavarnak bennünket) jókat elüldögélünk a fűben, a kishülyék körülöttünk nézelődnek, játszanak, mi meg beszélgetünk. Vagy csak együtt vagyunk.

Aranyosak, de akinek macska kell, szóljon!