A híd felé indultam. Azért arra, mert a többiek szédülnek a hídon, nem szeretnek átbicajozni rajta. Én meg de és most egyedül mentem. A híd előtt még megbambultam a horgásztavat, amibe víz kéne, mert most kevés, de ahhoz meg a Tiszának kéne feljebb jönnie, mert akkor a közlekedőedények elve alapján szivattyúznának és nem kerülne sok pézbe a horgászegyesületnek a feltöltés.

Hát, a Tisza árad, bár nem eléggé még - nekik. A hídon viszont láttam egy megviselt koszorút azon a helyen, ahol akkor álltunk, mikor apámat búcsúztattuk. Talán K hozta. Vagy G-ék. Nem tudom. Talán semmi köze apámhoz.

Átgurultam a túlpartra és jobbra fordultam. Erre viszonylag nagy a forgalom, mert tanyaközpontok, meg egy állami intézet is található a környéken. Én boldogan tapostam a pedált, néha integettem, az utazók meg nyilván hülyének néztek, de ez nem baj.

Ott kinn van a víz az erdő alatt. Szép ám! A vízben biztosan vannak halak, mert, - mint eM-től tanultam - pörsenések vannak a vízen. Elmentem egészen az aszfaltborítás végéig, ami nemtom hány kilométer, mert a jelzőkövek a másik parton vannak. Ott megálltam, megnéztem hogyan repül el az általam felriasztott kacsapár, meg egy ölyvet is (a hangjáról ismertem fel) és visszafordultam, mielőtt a gátőrházból kijöttek volna érdeklődni, hogy mit akarok.

Láttam a virágzó repcetáblákat, meg a hatalmas füvet a töltés oldalán. El is gondoltam, hogy milyen lenne eldőlni a cangával, aztán legurulni. Majdnem összehoztam egy méretes kátyú miatt...

A főútnál úgy döntöttem még nem megyek haza, hanem továbbmegyek a töltésen. Kivártam a sorom, hogy ne végezzem aszfaltrajzként a száguldó autók alatt, át a vasúton és már ott is voltam. Szóval. Erre olyan ritkán jár autó, hogy az aszfalt közepén kinőtt a gaz. Valamiért se a horgászok, se a mezőgazdasági gépek sem nagyon járnak erre. A magasfeszültségű vezetéket leszámítva hibátlan a táj, de azt meg gyorsan el lehet hagyni és csak az ártéri erdő, a vetések, a facsoportok, a tanyák vannak. Jó mélyen betekertem, aztán megálltam és nekiálltam nyújtani az út közepén (mert ugyebáááár terápiás cangázásra indultam).

Hazafelé még belefért egy fagyi, meg egy megbeszélés a sarkon lakókkal, miszerint nem bánják, ha virágot ültetek az utcanévtábla alá.