A konyhaablakból a kertre látok.
Ott ballagnak a macskák.
Ott bujkálnak a verebek az aranyeső dzsumbujában.
Ott szokott Kelemen legelészni és közben izgatottan hívni a tyúkokat is.
Ott szokott a Spuri összeveszni Móriccal, aki a kertlábszomszéd kutyája. A Spuri meg a miénk.
Ott látom most nap mint nap kibontakozni a tavaszt a nyárfákon.
Ott látom a sziklakertet, amit tavaly átrendeztem és most kicsit nehezen tér magához.
Ott látom a hatalmas fenyőfánkat a gerlékkel.
Ott látom a tyúkudvar egy pici részletét: a szárazdokkot.
Ott szoktam a naplementét nézegetni a radiátor csövét markolva.
Ott látom A -t, amit egy bálamadzagból és rugalmas fából eszkábált íjával lövögeti a teljesen autentikus nyilát. Miiiiiiii???? Mit látok?
Már Bé is ott van, egy kisebb íjjal. Jólvan, éhen már nem fogunk halni, ha elvész a világ.
