Hát, hazafelé úgy megyek, mint egy diplomata. A bal kezem alig érinti a kormányt, mert feszt integetek.
Mert ha jó idő van, akkor a melóhely melletti házban lakó Margitnéni kint üldögél az utcán. Rosszsorsú, de nagyon jólelkű néni. Ózdi származású, ennek megfelelően élvezem is a beszédét.
Aztán ott van Ilonka, aki törpe és gonosz. Csókolommal köszön a mi dédinknek, pedig tán még idősebb is nála. De mivel nem ment férjhez, tehát lány maradt, tehát fiatal is. Kapische?
Na meg, Ilonka Béla testvére, aki ugyancsak integet, mert egy tavalyi életmentő gégemetszés óta beszélni nem bír, csak verekedni. Néha a (fejében) támadó rablókkal, néha Ilonkával, néha a ráboruló delírium kredenccel. Egy düledező házban laknak, de nem, nem fogadják el a segítséget. Már ha az nem pénz lenne, hanem mondjuk idősotthonos ellátás. Egyszer rájuk dől a ház. "Újíttassa fel az Önkormányzat!" Hát hogyne.
Aztán a néni a sarkon, akinek nem tudom a keresztnevét, de megelőzni se tudom a köszönésben. Ugyanolyan cangája van, mint nekem, csak sokkal megkíméltebb állapotban.
És már ki is értem a nagykanyarhoz. Itt kedden és csütörtökön szoktam a Krisztiánnal találkozni. Ő a közeli iskolába igyekszik, tanulni. Felnőtt, érettségizni jár. Vagyis szakközépbe. Délutáni iskolába. Na. Ő beteg. Mozgássérült, éppen ezért nem is merek ráköszönni, mert félek, hogy ettől felbukik. Mert kirántom a koncentrálásból. Jó hülye vagyok, mi?
A könyvtár melletti edzőteremben dolgozik az Erzsike, akivel reggel is mindig összeköszönünk. Neki az egyik szeme nem oké, de ez nem akadályozza meg abban, hogy becsülettel ellássa gondnoki feladatát. eM-mel egyidős a lánya (osztálytársak voltak), egy szőke, szelíd kinézetű eminens kislány, aki egyszercsak elkezdett feketében járni. Merdivat. Vagynemtom. Lázad.
Innen az önkormányzatig kit is meséljek el? Mert forgalom az van. A suli-suli, suli-edzőterem, suli-kézipálya, suli-önkormányzat viszonylatban mindig nagy a forgalom iskolaidőben.
Általában az őzpresszó (Vadász Söröző) környékén találkozom Erzsikével, aki a melóhely melletti második házban lakik és egyszer utánafordulok és lerántom a cangáról, ha nem fejezi be a viccesnek szánt: Gyere vissza! - kiáltás gyakorlását. Mer nem vicces. Rég nem.
Aztán jön az ovi a törpökkel. Ilyenkor ott is nagy a forgalom, a korán érkező szülők/nagyszülők/nagytesók vezetgetik a kicsiket. Ez az egyetlen pontja a hazautamnak, ahol tudatosan figyelek.
A bolt után van egy srác (lány?), aki ilyenkor az ablakban könyököl és nézi a kinti világot. Néha látom a kempingbicaj méretű háromkerekűjével is közlekedni a faluban. Neki MINDIG intek. Ma jót mosolygott rajtam, mert elmentem előttük, rövidesen visszafordultam, aztán 7 perc múlva megint vissza. Jóvanna, dógom vót az oviban, csak ez későn derült ki. Szóval, ma háromszor integettünk.
Nagyjából velük szemben van a Kereszt, ahonnan más a neve az utcának. Egyszer ezt is elmesélem.
Innen szinte már uncsi az út, még csak azt kell eldöntenem, hogy most megyek boltba vagy visszajövök inkább. Két helyen is vásárolhatok hozzánk közel és nem tartom cikinek a teli kosárral átballagni a másik boltba, ha ott megkaphatom, amit emitt nem.
Ja! A gólyafészek! Ez most ugyan nem aktuális, de az lesz hamarost. Kettőt "ellenőrzök" hazafelé. A második a mi utcánk sarkán van. Meg az ottani házban lakik a Balu - róla már szóltam régebben - neki mindig odaköszönök, akkor is, ha nem a járdán megyek.
És jóóóóóóóóóó volt ma cangázni hazafelé, még akkor is, ha elkezdett esni az eső, de az is jó volt, mert nyári zápor illata volt.
