Kellenek finom pillanatok.
Van egy üveggömbünk, benne egy angyalka, trombitával, az angyalkában égő. Ez a gömb most a tévé tetején van, ottmaradt karácsonyról. Bé mostanában reggelente - miután megitta a kakakót - bekapcsolja a gömb világítását, behúzódik a fotelba és relaxál. Aztán szépen lassan - csak semmi kapkodás! - nekifog az öltözéshez. Mintegy tíz perc alatt már le is veti a pizsamanadrágot.
Nem figyelem öltözés közben, mert hangyabolyos leszek tőle, de mindig készen van időre és végül is ez a lényeg.
Állunk ma reggel A-val a konyhában, hörpöljük a teát és figyeljük csendben a kicsit, aki önfeledten danászik, dúdol, táncikál, pakolászik a tévénél. Merthogy ki akarja kapcsolni az angyalfényt. Ez ugye hosszadalmas, bonyolult feladat: megemeled, megkeresed alul a kapcsolót, katt és kész. Neki ez legalább két perc.
Nézzük és mosolygunk, szeretjük a büdös kölköt.
Kellenek ezek a pillanatok reggel, mert a - felelőtlenül - bekapcsolt rádióból már kaptunk cigányozást, VG riportot, csurkázást.
