...hátrébb lépni.
Muszáj elengedni az aggódást kicsit.
Hol is olvastam, hogy az Élet utat tör magának? Nem tudom, de így van.
Mert aggódásban világbajnok vagyok. Óóóóóó, kiválóan látok képeket magam előtt.
- hogy vergődik
- hogy leesik
- hogy elesik
- hogy félrenyel és fuldoklik
- hogy csak úgy fuldoklik
- hogy csendben feladja a szíve
- hogy fáj, ahogy feladja a szíve
- hogy megtalálja a nagylánya
- a kicsi
- az anyósa
- bárki
- hogy sms-t kapok
- messenger üzenetet
Nem írom le, mit írnak.
Telefonon hívnak.
Nem írom le mit mondanak.
Nem ELKÉPZELEM ezeket. Hanem jönnek, bevillannak, megbénítanak. Szorítanak, sajognak, fájnak. Emelkedik a vérnyomás, elszorul a torok-gyomor, remeg a kéz, a láb.
A megoldás: fogni a telefont és felhívni. Amíg lehet.
Mert akkor csacsogni fog, ahogy csak tud mostanában, Jön a picipiti dolgokkal, amik most az élet középpontjai.
Megbeszéljük, meghallgatom, aztán csend van kicsit, és mindketten egyre gondolunk.
--------------------------------------------------------------------
Pénteken program, ahová együtt szoktunk menni. Nehéz lesz. Már a hétvégi eseményen is erővel tartottam vissza a könnyeimet, most se lesz jobb.
--------------------------------------------------------------------
Néha elgondolkodom hogyan tudja a családja ezt kezelni. A lányai, a férje. Már legalább hat éve.
Ezernyi kezelés, rosszullét, orvos, a folyamatos romlás-javulás hintája.
Ők úgy, hogy (eddig) nem veszik komolyan. Nem lehet ennyi ideig búcsúzni, gyászolni. A lányoknak fel kell nőni, kamaszodni és leszakadni. Ez a dolguk. A férj se állhat ott örökké könnyekkel a szemében. Munka van, családot eltartani, mittudomén.
Mellesleg anya beteg, de majd meggyógyul, mindent megtesz érte, spekulál, kitalál, megy tovább.
Most aztán jön a döbbenet. ENNYIRE rossz még sose volt. ENNYIRE még sose volt beteg. ENNYIRE még sosem volt szüksége a családra.
Meg mindenkire.
