Menjünk beljebb. A bejárattal szemben van egy ajtó. Félig üveg, tehát kézimunka takarja a felső részt. Nem akármilyen. Abból a leheletvékony, fehér anyagból, amihez hozzányúlni se nagyon mernék, de nagyanyám még dolgozott is vele, Így lett az anyag slingelt (a Magyar Néprajzi Lexikon szerint: a szélén csipkésre kivágott vászonneműek (ing, pendely, ágynemű) díszes huroköltéses szegése (Dunántúl). Ismerik az Alföldön is. Kalocsa vidékén slinglőt a neve.).
Ez az ajtófüggöny nem csak a szélén, hanem az egész felületén volt mintás. Ha nagyon kerestem volna és nem gyerek vagyok éppen, akkor biztosan találok benne hibát, de így csak a kosarat, a virágokat látom és a kosáron nagyanyám lánykori monogramját: KM.
Hát lépjünk be.
Kicsike szobába jutunk, itt tarthatták a használatos ruháikat. Van nagy szekrény, egyszemélyes támlás ágy, kerek asztal, komód és még egy tükrös fésülködőasztal is. Székek. Szemben fent kicsi ablak, a szomszédra néz, illetve nem néz.
Balra még egy ajtó. Hát. Tiltott hely, annál vonzóbb. Talán a klasszikus tisztaszobának felel meg, bár nem díszes. Hatalmas, kétszemélyes, támlás ágy uralja a szobát, magasan megrakva dunyhával, igen, így, dunyha. Gondosan letakarva a por ellen. Éjjeliszekrények. Egy intarziás asztal. Két nagy szekrény, minden titkok helye. Ha kinyitod csak kabátokat látsz, meg szépen behajtogatott ágyneműt, konyharuhát, törölközőt. Nagy részük érintetlen. Viszont. A szekrények aljában teljes szélességben FIÓK! Lapos, széles, ezer kincs rejtekhelyei. Igen, mint a Tüskevárban. Csak hát az idő ugye. Az sose volt elég felfedezni a tartalmukat. Mert ott volt még a Kutya is. Játékkutya, ami hangot adott, ha megnyomtuk a mellkasát. Amikor szabad volt, mert valamiért végtelen nagy becsben tartották.
Mindkét szobában, sőt, az egész házban a kamrákat és a fürdőszobát kivéve, palló a burkolat, csendes a járás rajta. A fal nagyon vastag, az ajtók szinte elbújnak benne. Néha ott ültem a küszöbön, lábam fent az ajtófélfán és még maradt hely mellettem oldalt. Jó, kicsi voltam, de akkor is.
Már nem vagyok kicsi, de naponta látom-használom az egyik dunyhából készült párnát-paplant, az intarziás asztalt. És a kutyát. Már hiába nyomkodom, hangot nem ad. Csak mesél. Emlékeztet.
